Vágólapra másolva!
Túlzás nélkül állítható, a szezon előtt senki sem gondolta volna, hogy a Balaton FC telel a tabella tetején, ráadásul öt pont előnnyel. A siker különösen annak tükrében értékes, hogy nyáron még a csapat élvonalbeli indulása is bizonytalan volt, majd ha minimális költségvetéssel is, de mégiscsak összeállt a rajtra a balatoni gárda. Mindebből oroszlánrészt vállalt Sallói István klubigazgató, aki a következőket nyilatkozta a remek őszi produkcióról, valamint a jövőről.

- Elsősorban minek tulajdonítja a nagyszerű őszi sorozatot?
- Annak, hogy morálisan nagyon erős a Balaton FC. Csertői Aurél személyében a legmegfelelőbb edzőt szerződtettük a Székesfehérvárra távozott Csank János utódjának. Az új tréner remek alaptaktikát dolgozott ki, a gyepen aztán a pályaedzőként is tevékenykedő Kuttor Attila szenzációsan összefogta a társaságot.

- Mivel a rajtnál egyértelműen a bennmaradást tűzték ki célul, adja magát a kérdés: listavezetőként változtatnak-e a terven?
- Valóban az élvonalbeli tagság megőrzése volt a minimális célunk, ami örömünkre átalakítandó. Mivel az alapszakaszból tavasszal hat fordulót rendeznek, úgy számolunk, hogy az első hat helyezett közé kerülünk. Jelenlegi előkelő pozíciónkból ugyanis van esélyünk a komolyabb célok elérésére is.

- Nemzetközi kupaszereplésre gondol?
- Az lenne az igazi, ám ahhoz válogatott szintű játékosokkal kellene megerősíteni a csapatot.

- Elő tudnak erre teremteni pénzt a téli átigazolási szezonban?
- Egyelőre nincs fedezet az új igazolásokra, amennyiben találunk támogatót a minőségi szerződtetésekre, csak abban az esetben érkezhetnek új labdarúgók. Ha igen, akkor is adódik a kérdés, vajon az új játékosok nem bontják-e meg a csapat egységét. Elvégre, mint mondtam, a Balaton FC morális erejének is köszönheti a szép őszi eredményeket.

Bánki József