Vágólapra másolva!
Vasárnap Pécsen kezdődik a 14,3 millió forint összdíjazású téli teremlabdarúgó-bajnokság, amelyen a tizenkét élvonalbeli csapat mellett ezúttal kilenc másodosztályú együttes vesz részt.

Összesen öt selejtező tornát rendeznek, s csak a győztesek kvalifikálják magukat a fináléra, amely most először kétnapos lesz, azaz január utolsó és február első napján lépnek pályára a csapatok a debreceni Főnix-csarnokban.

Az első kvalifikációs tornának vasárnap Pécs ad otthont, majd a következő hétvégén a káposztásmegyeri AstraZeneca-csarnokban folytatódik a műfüves bajnokság. A negyedik és az ötödik selejtező helyszíne Szeged lesz január 24-én és 25-én. A program minden helyszínen 15 órakor kezdődik.

Ezúttal van egy kiemelt együttes, ugyanis a címvédő és egyben a finálé házigazdája, a Debreceni VSC-MegaForce automatikus résztvevője a sorozat zárófelvonásának.

A terembajnokság összdíjazása ebben az évben nettó 14,3 millió forint, a végső győztes közel 5 millióval gazdagíthatja a klub kasszáját. A szurkolók 1600 forintért juthatnak hozzá a belépőkhöz. A pécsi helyszínre a Városi Sportcsarnok, valamint a PMSC pénztáraiban lehet jegyet váltani, míg a budapesti és a szegedi eseményre hétfőn kezdik meg a tikettek értékesítését. A helyszíneken kívül az előbbire az Újpest, a Kispest és a Vasas, míg utóbbira a Ferencváros, az MTK és a Szeged székházában árusítják a jegyeket.

A torna selejtezőiről az RTL Klub hétfőnként 23.30-kor félórás összefoglalót sugároz, míg a február elsejei döntőt élőben közvetíti 16.20-tól.

A szabályrendszerben történt némi változás, ugyanis a sárga lap figyelmeztetést, a kék kétperces, míg a piros négyperces, cserével történő végleges kiállítást jelent. A mérkőzések 2x12 percesek lesznek, a kapuk mérete pedig 5x2 m. Egy csapatból öt mezőnyjátékos és egy kapus lehet a pályán.

A selejtezőtornák résztvevői:
Pécs (vasárnap): BKV Előre (NB I/B), Balaton FC, Pécsi MSC, Kaposvár (NB I/B)
AstraZeneca-csarnok (január 17.): Bodajk (NB I/B), REAC (NB I/B), ETO FC Győr, Újpest
AstraZeneca-csarnok (január 18.): Budapest Honvéd (NB I/B), Lombard FC Haladás, Budapesti Vasas (NB I/B), Matáv-Sopron
Szeged (január 24.): Kecskemét (NB I/B), Szeged (NB I/B), Videoton FCF, MTK
Szeged (január 25.): ZTE, Békéscsaba, Balassagyarmat (NB I/B), Ferencváros