Vágólapra másolva!
Jóllehet szinte kilencvenkilenc százalékra veszi Sebők Vilmos, hogy a jövőben a Zalaegerszeg labdarúgócsapatában folytatja pályafutását, még nem írta alá a szerződését. A kontraktus szentesítéséig pedig külön tréningezik az 51-szeres válogatott centerhalf.

- Milyen érzésekkel tért haza?
- Örültem, amikor megkerestek a ZTE vezetői, hiszen öt és fél év külföldi szereplés elég volt. Akadtak szép, de keservesebb időszakaim is. Az angliai Bristolban kevesebb időt töltöttem, el, akárcsak a német Mannheimben, ám Cottbusban lehúztam három évet, ebből kettő sikeres is volt, majd legutóbb az izraeli Maccabi Nazaret együttesénél szerepeltem.

- A szerdai megállapodás után egyből edzésbe állt?
- Nem, mivel még nem írtam alá a szerződést. Persze, nem kell semmi különösre gondolni, hiszen kilencvenkilenc százalék, hogy a "Zetében" folytatom, ám amíg nincs ott a zalai vezetők és az én aláírásom a megállapodáson, addig külön edzek. Erre napokon belül sor kerülhet, viszont semmiképpen sem szeretnék megsérülni, ugyanis nem teljesen egészséges játéksora senkinek sincs szüksége, még a ZTE-nek sem. Remélem, mihamarabb csatlakozhatok a társakhoz.

- Mennyire ismeri leendő csapatát?
- Eleve sokszor játszottam a ZTE ellen, ám a szintén most igazolt Tamási Zolival együtt nyertünk bajnokságot Újpesten 1998-ban, ugyanott szerepeltem egy csapatban Egressy Gáborral és Babati Ferenccel, míg Vincze Ottóval Mannheimben kergettük együtt a labdát.

- Az új igazolásokkal mire lehet képes a ZTE?
- A bennmaradásra ebben a bajnokságban szinte biztosan, jövőre pedig akár az első háromba is kerülhet a gárda. Úgy érzem, jó csapatot láthat a lelkes zalaegerszegi közönség, s amennyiben sikerül még egy csatárt szerződtetni, újra kitörhet a futball-láz Zalában. Ennek mi örülnénk a legjobban, és a jó eredményekért mindent meg is teszünk majd.

Információnk szerint a Sebők által említett új csatár továbbra is a legutóbb Cipruson szerepelt Waltner Róbert vagy a Debrecenből elküldött Marius Sumudica lehet.

Bánki József