Vágólapra másolva!
Miután az Oláh Gábor utcai stadiont már kinőtte a város labdarúgócsapata, Debrecen önkormányzata úgy döntött, a közel egy évtizede zárva tartott Nagyerdei-stadion helyén építene új, 20 ezer férőhelyes komplexumot. A munkálatokra idén 170 millió forintot különítenek el.

A debreceni önkormányzat 170 millió forintot különített el arra a célra, hogy a városban egy vadonatúj, 20 ezer férőhelyes labdarúgó-stadiont építsenek fel. A Debrecen Televízió értesülése szerint mivel az Oláh Gábor utcában a labdarúgópályát nem lehet megnagyobbítani, ezért a régi, lassan egy évtizede zárva lévő Nagyerdei-stadion helyén épülne az új létesítmény.

A tévé értesülése szerint egy beruházó szállodakomplexumot építene ide, a parkolók pedig a stadion alatt helyezkednének el. A munkálatok teljes költsége meghaladja a másfél milliárd forintot. A beruházást a város részben saját, részben pályázati pénzből és társberuházó segítségével akarja megvalósítani.

Az új focipálya merőlegesen helyezkedne el a régire. Az önkormányzatnál a költségvetés elfogadása után hozzá kezdenek a tervezéshez, az év második felében pedig a stadion felújítása is megkezdődik. A munkálatokra idén 170 millió forintot különít el a város

"Úgy gondoljuk, hogy a debreceni igényeket legalább egy 15 ezer férőhelyes labdarúgó-stadion elégítené ki, nagyobb egyelőre nem is kellene" - mondta el Varga László városfejlesztési főosztályvezető.

Ami a Lokit illeti: a Cipruson edzőtáborozó együttes pénteken tér haza, majd február 24-én kedden már el is utazik Belgiumba, a bruges-i UEFA-kupa találkozó helyszínére. A csapatot hivatalosan 1360 szurkoló kísérheti el, miután a pillanatok alatt elfogyott 1000 tikett után a klub további 500-at igényelt, végül azonban csak 360-at kapott.