Vágólapra másolva!
A hétvégén ismét csonka fordulót rendeznek a labdarúgó Arany Ászok Ligában, a szombatra kiírt Lombard FC Haladás-Újpest mérkőzésre ugyanis kedden 18 órától kerül sor, mivel a szombathelyi pályát továbbra is hó borítja. A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap játsszák Siófokon, ahol a listavezető Balaton FC a címvédő MTK-t fogadja.

Nagy kérdés, hogy az idény meglepetéscsapata fel tudja-e venni a versenyt a télen alaposan meggyengült fővárosiakkal, akik ettől függetlenül nem mondtak le az első hely megszerzéséről. Az előző körben az MTK hazai pályán félgőzzel is nyert a Haladás ellen, míg a hazaiak a kieső helyen álló Békéscsaba otthonában csak döntetlent tudtak elérni, így a papírforma a vendégek sikerét ígéri.

A másik két aranyéremért harcoló gárda, a Debreceni VSC-MegaForce és a Ferencváros ezúttal könnyebb feladat előtt áll: előbbi Pécsre látogat, míg utóbbi a Zalaegerszeget fogadja.

(MTI)