Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága három hónapos eltiltással, valamint 200 ezer forintos bírsággal sújtotta Supka Attila békéscsabai vezetőedzőt, akit kiállítottak a 18. fordulóban a Videoton FCF elleni, március 13-ai bajnokin. A tréner megsértette Világi Balázs játékvezetőt. A liga szerint a Siófok FC Kft. három alkalommal elkövette a "versenykiírás és más szabályzatok megszegése" fegyelmi vétséget, ezért 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Az MLL hivatalos honlapja szerint a súlyos büntetés oka, hogy a szakvezető visszaesőnek számít, hiszen korábban egyszer már elküldték piros lappal a kispadtól. Az akkori büntetést felfüggesztették, az újabb vétség miatt azonban az akkori határozat is jogerőre emelkedett. A döntés ellen fellebbezhet Supka Attila.

A viharsarki gárda vezetőedzőjének nincs szerencséje a Videoton elleni mérkőzésekkel: az őszi szezonban, a 7. fordulóban a 2-2-re végződött találkozón Saskőy Szabolcs játékvezető mutatott fel piros lapot a szakembernek. Akkor az MLL fegyelmi bizottsága 2004. május 31-ig felfüggesztve szabott ki rá eltiltást, továbbá 150 ezer forint pénzbüntetést.

"Az előző bírságot ki is fizettem" - mondta Supka Attila. "Most viszont nem értem, hogy a Fehérváron lejátszott mérkőzés szünetében miért kaptam piros lapot. Az egyik játékosomnak, Valentényi Viktornak szóltam a folyosón, pontosabban ledorongoltam, hogy a lefújás előtti percekben kiállíttatta magát. Az éppen ott elhaladó Világi játékvezető magára vette a hangos kiszólást, és engem is egy piros lappal büntetett. Túl keménynek tartom az ítéletet, annál is inkább, mert nem érzem vétkesnek magam. Mindenképpen fellebbezek, és igyekszem megvédeni az igazamat."

Az MLL fegyelmi bizottsága megállapította, hogy a Siófok FC Kft. három alkalommal elkövette a "versenykiírás és más szabályzatok megszegése" fegyelmi vétséget, ezért 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Emellett a sportszervezet három rendben megszegte a szerződésben vállalt kötelezettségeit, így a fegyelmi bizottság mindaddig megfosztotta átigazolási jogától a klubot, amíg Koller Ákos (jelenleg Videoton FCF), Schwarcz Zoltán (Videoton FCF) és Fülöp Zoltán (Mattersburg) kontraktusában vállalt kötelezettségét nem teljesíti. A három játékos tavaly nyáron ingyen hagyta el a siófoki egyesületet. A határozatok ellen fellebbezhet a Balaton FC.