Vágólapra másolva!
Szerdán rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga 30. fordulóját, s a mérkőzések közül kiemelkedik a Ferencváros siófoki vendégjátéka: a vesztes nagy hátrányba kerül a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Az éllovas Újpest Sopronba látogat.

A 30. forduló párosítása

A vendégeknek van miért törleszteniük a Balaton FC-vel szemben, hiszen a mostani pontvadászatban az Üllői úton mindkétszer kikaptak, sőt az alapszakasz során idegenben is csak egy döntetlenre voltak képesek. Ami viszont a zöld-fehérek mellett szól, hogy megszakadt öt bajnokin át tartó nyeretlenségük, a vasárnapi örökrangadón könnyedén nyertek.

A hazaiak az előző fordulóban egy nagyon fontos találkozót buktak el hazai pályán az Újpest ellen, így mindenképpen javítaniuk kell, hogy versenyben maradjanak az aranyéremért.

A másik két bajnokaspiráns, az Újpest és a Debrecen idegenben lép pályára, ám egyiknek sem lehet más célja, mint a három pont begyűjtése, különben a riválisok megléphetnek. A tavasszal már tíz győzelemnél tartó listavezető lila-fehérek az egyre jobb formában futballozó Sopronhoz, míg a hullámvölgybe került hajdúságiak a gyengélkedő MTK-hoz látogatnak.

Az alsóházban akár az utolsó komoly kérdés is eldőlhet: amennyiben a Békéscsaba otthonában nem győz a Győr ellen, akkor már biztos, hogy osztályozóra szorul - a Haladás mellett - a bennmaradás érdekében.

Azonos pontszám esetén a versenykiírás szerint az alábbiak döntenek a helyezésekről:
1. Az egymás elleni mérkőzések pontkülönbsége
2. A bajnokságban elért több győzelem
3. Az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége
4. Az egymás elleni mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól
5. A bajnoki gólkülönbség
6. A bajnokságban lőtt több gól
7. A Fair Play-versenyben elért jobb helyezés