Vágólapra másolva!
Magyarország négy régiója is érdekelt a labdarúgó-bajnokság osztályozóiban, amelynek szerdai, első mérkőzései során a két élvonalbeli együttes, a Békéscsaba és a Haladás a REAC, valamint a Nyíregyháza csapataihoz látogat.

Kedd óta Gyulaházán készül a Nyíregyháza Spartacus FC labdarúgócsapata, amelyben a legfontosabb kérdés, vajon az eltiltott Szatke a klub fellebbezése nyomán visszakapja-e szerdáig a játékjogát. Ami biztos, a sérült Homann, Győri és Ignácz hiányzik majd.

"A Haladás mellett szól, hogy hetek óta hangolódhattak az osztályozóra, mi viszont az utolsó pillanatig versenyben voltunk az egyenes ági feljutásért, így lehetőségünk sem volt az energia spórolására. Hozzáteszem, minderre a sok sérült miatt sem lett volna esélyünk. És persze, a szombathelyiek soraiban ott található Illés Béla, akire azért érdemes fokozott figyelmet fordítanunk. Az sem téveszt meg bennünket, hogy neki is egy kicsit gyengébb szezonja volt, viszont tudjuk: bármikor képes eldönteni egy ilyen mérkőzést. Bízom továbbá abban, hogy a közönségtől is megkapjuk azt a támogatást, amellyel könnyebben elérhetjük célunkat" - nyilatkozta a Kelet-Magyarországnak Herédi Attila, a nyírségiek edzője.

A Haladásnál piros lap miatt Lőrinc egyik találkozón sem léphet pályára, de szintén nem lesz ott a blázasodott Balogh kapus, illetve a sérült Pekovic, Nelio, Kozmor trió sem.

A másik ágon a Rákospalotai EAC a térdműtétjét követően lábadozó Gál Istvánt nélkülözi, míg a Békéscsaba Kovács és Megyesi nélkül utazik Budapestre.

osztályozók, 1. mérkőzések:
Nyíregyháza Spartacus FC - Lombard FC Haladás 17.30
vezeti: Bede
a várható kezdőcsapatok
Nyíregyháza: Németh - Lakatos, Márton, Ambrusz, Virágh - Turóczi, Hegedűs, Miskolczi, Cipf - Laskai, Popan
Haladás: Tóth I. - Szűcs, Jagodics, Farkas, Róth - Szabó Z., Rajos, Kaj, Somfalvi - Illés, Schimmer

Rákospalotai EAC - Békéscsabai Előre FC 16.00
vezeti: Ábrahám
a várható kezdőcsapatok
REAC: Farkas B. - Felföldi, Kovács Balázs, Pomper, Horváth G. - Kőhalmi, Némedi, Burzi, Horváth T. - Nyerges, Havrán
Békéscsaba: Fekete R. - Schindler, Valentényi, Udvari, Bujáki - Szeverényi, Simon, Kovács Béla, Vincze Z. - Javrujan, Miculescu.