Vágólapra másolva!
Szóban már megegyezett a Videoton vezetőivel Kuttor Attila, vagyis már csak az aláírás hiányzik a szerződéséről, azaz a válogatott védő minden bizonnyal Székesfehérváron folytatja pályafutását. A rutinos futballistát egyébként Csank János már tavaly is meg akarta szerezni, ám a fehérvári elöljárók nem adták áldásukat erre. A vezetőedző azonban most is jelezte: neki kell Kuttor, és immáron a Sóstói-stadionban készül a tavalyi szezonban remekelt védő.

- Végleges, hogy a Videotonnál folytatja karrierjét? - kérdeztük Kuttort.
- Elvileg igen, hiszen szóban mindenben megállapodtam a vezetőkkel, azonban a szerződés aláírására még nem került sor. Remélem, minél előbb ezen is túlesünk.

- Már a csapattal együtt készül?
- Igen is, meg nem is, mivel a futóedzéseket együtt végezzük, ám a kétkapus játékba és a közös gyakorlatokba még nem szállhatok be, viszont miután aláírjuk a szerződést, ennek sem lesz akadálya. Egyébként hétfőn kezdtem el az edzéseket, s bízom abban, hogy az edzőmeccseken már én is pályára léphetek

- Csank János személye mennyire befolyásolta a döntését?
- Nagyban, hiszen dolgoztunk már együtt Siófokon, és remek edzőnek tartom. Fontos számomra, egyben elismerő is, hogy tavalyhoz hasonlóan most is szeretné, ha a Videotonban szerepelnék.

- Nem sajnálta otthagyni az időközben Pápára költözött balatoni társait?
- Bizony nehéz szívvel köszöntem el a srácoktól, ám a barátság és a kapcsolat továbbra is megmarad, Csertői Aurél vezetőedzővel például rendszeresen beszélünk telefonon. Persze a döntésemben az is szerepet játszott, hogy az időközben Pápára költözött csapatnál is meglehetősen sok a bizonytalansági tényező. Továbbá az sem mellékes érv, hogy évek óta Székesfehérváron élek a családommal, azaz mindannyian szívesen fogadtuk a Videoton megkeresését.

A fehérváriakkal kapcsolatos hír, hogy Somorjai Tamást, a Ferencváros középpályását is hívja a Videoton, ám a játékost a Sopron is le szeretné igazolni.

Bánki József