Vágólapra másolva!
Bár Király Gábor angliai szerződését a legtöbb angol és magyar nyelvű sajtóorgánum tényként kezelte, az [origo] angliai forrásból úgy értesült, hogy még egyáltalán nem biztos a magyar válogatott kapuvédő klubváltása. A Crystal Palace ugyanis 500 ezer fontért bejelentkezett a skót Dundee argentin kapusáért, Julian Speroniért, míg értesüléseink szerint Király még nem írta alá a szerződését, és kétnapos próbajátékon vesz részt az londoni klubnál.

Torghelléért csak félmillió eurót adna a Palace

Az [origo] a Crystal Palace-hoz közeli forrásból úgy értesült, hogy a Division One-ban hatodik helyen végzett, majd osztályozóval meglepetésre a Premiershipbe jutott együttes közel van ahhoz, hogy 500 ezer fontért leigazolja Julian Speronit, a skót első ligás Dundee argentin kapusát. Nem lehetetlen, hogy rajta kívül Király Gábort is szerződteti a csapat, ám aláírt kontraktusról infomációink szerint még szó sincs, a magyar kapuvédőt ezen a héten próbajátékon teszteli a Crystal Palace.

Ami azért meglepő, mert már maga a játékos is úgy nyilatkozott, hogy rendkívül boldog a klubváltás miatt, ám a 28 esztendős kapus, aki a Hertha BSC-től - lejárt szerződése miatt - ingyen távozhat, még nem írta alá az állítólagos hároméves kontraktust. Király kedden érkezett meg Angliába, és két napig tesztelik a játékát, és ha megfelel, akkor szerződteti a Crystal Palace.

Iain Dowie edző - aki a szezon elején kieséstől fenyegetett Crystal Palace-t pár hónap alatt feljuttatta a Premiershipbe - kedden nyilatkozott a kapusról: "Tegyük helyére a dolgokat: Király kétnapos próbajátékra érkezett hozzánk, és még nem írt alá. Ő egy válogatott kapus, tetszik nekem, de majd meglátjuk, most két napig Mick Kellyvel, a kapusedzőnkkel fog dolgozni."

Londonban azonban az a hír járja, hogy a népszerű tréner első számú kiszemeltje a kapusposztra a Dundee 25 esztendős játékosa, Julian Speroni, akiért 500 ezer fontot is hajlandó lenne fizetni a Palace. A dél-amerikai hálóőr a Dens Parkban remek karriert futott 2001 óta, ám a skót gárdának jól jönne a félmillió font.

Dowie mester Speroniról így szólt: "Közel vagyunk a szerződtetéséhez, ám egypár apró részletben még meg kell egyeznünk. Julian pont olyan játékos, akit én és a kapusedzőnk szeretnénk: rendkívül agilis és gyors."

Ha Királynak szerződést ajánlanak, akkor Speronival nagy csatát vívhat a csapatba kerülésért, s meglehet, a francia Cedric Berthelinnek a két érkező miatt el kell hagynia a klubot. A tréner minderről ezt mondta: "Két első számú kapust keresek. Azt akarom, hogy nagy harc legyen a csapatba kerülésért, mert ez egy nagyon fontos poszt."

A Crystal Palace Király Gáboron kívül Torghelle Sándort is kinézte magának, s a hírek szerint hamarosan eldől az MTK-támadó sorsa is.