Vágólapra másolva!
Hétfőn, Bécsben szállt repülőre Király Gábor, hogy leendő csapata észak-írországi edzőtáborába repülve, kedden megkezdhesse a felkészülést. A Crystal Palace labdarúgócsapata ugyan szerződtette az argentin Speronit, ám mivel a Premiershipbe osztályozóval feljutott csapat edzője, Ian Dowie két kapussal akarja megkezdeni a szezont, valószínű, hogy Király Gábor is Londonba szerződik. Egyelőre azonban még nem írta alá a szerződését, és még más csapatok is érdeklődnek iránta.

Ember legyen a talpán, aki képes eligazodni a brit futballforrásokon. Az interneten keresgélve lépten-nyomon a július 5-ei hírbe botlik az ember: Király Gábort szerződtette a Premiershipbe frissiben feljutott Crystal Palace, a 4thegame.com oldal már a keretben is feltünteti a magyart, miközben a klub hivatalos honlapján egyelőre nem szerepel a válogatott hálóőr neve.

Ami biztos: Király hétfő délután Bécsből felszállva követte leendő csapatát észak-írországi edzőtáborába, Belfastba. Király helyzete annyiban nehezedett az elmúlt napokban, hogy a piros-kékek a hétvégén szerződtették a 25 éves argentin Julian Speronit, akiért félmillió fontot fizettek a skót Dundee-nak.

Ez azonban nem befolyásolja Király jövőjét, hiszen mint azt a kapus az [origo]-nak elmondta, a Premiershipben a hosszú szezon miatt általában minden csapat két azonos képességű kapust szerződtet: "Nem sokat tudok Speroniról, egyébként pedig tisztában vagyok vele, hogy egy kapus nem elég egy klub számára. Fizikailag és lelkileg rendkívül nehéz végigvédeni egy szezont, amit a Hertha BL-részvételekor már megtapasztalhattam."

A magyar válogatott hálóőr megerősítette azon korábbi információnkat, hogy még nem szerződött az angol újonchoz: "Való igaz, még nem írtam alá a szerződésemet, mert pár apró részletet még pontosítani kell. A múlt héten nem kettő, hanem négy napig már együtt voltam a csapattal - mert eddig csak a menedzserem beszélt a Palace vezetőivel -, de ez nem próbajáték volt, csak a körülményekkel ismerkedtem. Amelyek egyébként pont olyan professzionálisak, mint Berlinben voltak."

Királyt a Bosman-szabály értelmében ingyen igazolhatja le a Crystal Palace, s csak vele kell megegyeznie a klubnak, ennek ellenére a szürke mackónadrágjáról (is) elhíresült kapus még nem meri biztosra venni a Londonba való igazolását: "Már aláírhattam volna, most pedig együtt vagyok a csapattal, azaz gondolhatja, hogy szeretnék ide igazolni. Ám még most is több csapat érdeklődik irántam, s a mai futballban soha nem lehet biztosra menni. De véget akarok vetni a huzavonának, noha még nem tudom megmondani, hogy mikor írom alá a kontraktust."

Király azért nem a csapattal együtt utazott el a belfasti edzőtáborba, mert felesége fiúgyermeknek adott életet, akinek a papírjait kellett intéznie: "Emiatt visszautaztam Berlinbe, majd Szombathelyre is, és ezért csatlakoztam később az együtteshez. Szerdán pedig már edzőmeccsen is pályára léphetek - azt nem tudom, ki lesz az ellenfél -, Speronival valószínűleg egy-egy félidőt védhetünk."

Ami a másik, Crystal Palace-szal hírbe hozott magyart, Torghelle Sándort illeti, a csatár minden bizonnyal Hollandiában folytatja, a Voetbal International szerint ugyanis a Roda igazgatója, Frank Rutten már mindenben megegyezett a csatár jelenlegi klubjával, az MTK-val. Királyt is megkérdeztük, nem hallott-e valamit arról, miért nem kell Torghelle a londoniaknak: "Múlt héten kérdezgettek a játékosok, de nem tudtam nekik mit mondani. A hétfői vacsora során is szóba jött a neve, de nem tudok semmit arról, hogy végül miért nem igazolta le Torghellét a Palace."

Talán azért, mert Ian Dowie vezetőedző élénken érdeklődik az Aston Villa csatára, a svéd válogatott Marcus Allbäck iránt, aki nem zárkózik el a klubváltás elől. Birminghamben ugyanis David O'Leary menedzser inkább a Juan Pablo Angel, Darius Vassell duónak szavazott bizalmat. A napokban egyébként aláírta szerződését két védő is: Mark Hudson a Fulhamtől érkezett, míg a Luton Town Emmerson Boyce-t adta el a "Kristálypalotába".