Vágólapra másolva!
Csank János beleegyezett fizetése jelentős csökkentésébe, így továbbra is a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője marad.

A tréner elmondta, azért fogadta el szerződése módosítását, mert nem akarta cserbenhagyni edzőtársait, valamint azokat a játékosokat, akiket az ő javaslatára igazoltak.

A csapatot irányító kft. nehéz anyagi helyezete miatt kényszerült a fizetések csökkentésére. Csank ebbe először nem ment bele, majd mégis sor került a megegyezésre.

Pénteken Csank vezetésével Veszprémben lép pályára a Videoton.