Vágólapra másolva!
Csütörtökön két magyar labdarúgócsapat is pályára lép a kisebbik európai kupasorozat selejtezőiben. Amíg az Újpest kétgólos előnnyel utazik a genfi Servette együtteséhez, addig a Honvéd egygólos hátrányban fogadja a lengyel Amica Wronki gárdáját.

Szerdán kora délelőtt megérkezett Genfbe az Újpest együttese, és Mészöly Géza, a lilák szakvezetője este a másnapi UEFA-kupa visszavágó helyszínén, a Stade Geneve stadionban tartott edzést. A fiatal újpesti tréner szerint csapatának mindenképpen tovább kell jutnia a Servette ellen.

A hírek szerint a lilákat mintegy ötszáz szurkoló kíséri el Svájcba, ugyanakkor a helvét klub udvariatlanságát jelzi, hogy az újpestiek által kért jegyeket nem küldték el Budapestre, noha erre nézve az UEFA egyértelműen rendelkezik, így azokat a magyar drukkerek csak Genfben vásárolhatják meg.

"Kétgólos előnyünk birtokában önbizalommal készülhetünk a fellépésre, mégis úgy kell pályára lépnünk, mintha nulla-nulla lenne az állás. A biztos továbblépésünkhöz feltétlenül gólt kell szereznünk, és erre is törekszünk majd Genfben. Szervezetten védekezve, ám támadószellemben akarunk futballozni, hiszen felkészültünk arra, hogy a Servette a meccs elején nekünk jön, viszont ebben az esetben lehetőségünk nyílhat az ellentámadásokra" - nyilatkozta Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője.

A Servette együttesénél történt edzőváltozás kapcsán, pontosabban, az ilyen esetekben történő motivációról a lilák trénere ezt mondta: "Való igaz, az új edzőnél a játékosok eleinte nagyon akarnak bizonyítani, ezt bizonyítja a legutóbbi bajnoki fordulóban az FC Zürich elleni győzelmük, ugyanakkor a Servette-nél egyelőre a pályaedző irányít, ezáltal pedig más a helyzet, talán kisebb a motiváció. Ez nem jelenti azt, hogy ne figyeljünk a kulcsemberekre, egyénileg nagyon képzett futballisták alkotják a csapatukat."

Az esélyekről végül Mészöly Géza kijelentette: "Az első mérkőzés alapján azt kell mondanom, mindenképpen tovább kell jutnunk. A kiesést abszolút kudarcként élném meg, de erre gondolni sem akarok, bízom a csapatban, no meg illő örömet szereznünk lelkes szurkolótáborunknak is."

Az összeállítással ugyan Mészöly Géza megvárja a szerda esti edzést, ám az újpesti szakvezető helyzetét könnyíti, miszerint se sérült, se eltiltott nincs a csapatban, így ugyanaz a 18-as keret várja a visszavágót, amely a budapesti fellépésen is nevezve volt.