Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Fegyelmi Bizottsága két mérkőzésre tiltotta el a Horvátország elleni világbajnoki selejtezőn kiállított Huszti Szabolcsot, aki így a Svédország elleni október kilencedikei találkozón sem léphet pályára, írja az mlsz.hu.

Huszti azért kapott piros lapot Zágrábban, mert az angol Riley játékvezető szándékosnak ítélte a mozdulatot, amikor a fiatal középpályás könyökkel eltalálta Darijo Srna fejét.

Lothar Matthäus szövetségi kapitány emiatt Izland ellen már nem számíthatott Husztira, aki a stocholmi Rasunda-stadionban sem húzhatja magára a válogatott mezt, mivel a Fegyelmi Bizottság megtárgyalta a ballábas játékos ügyét, és két mérkőzéstől tiltotta el. A Ferencváros fiatal tehetsége egyébként gerincsérüléssel bajlódik, és a zágrábi összecsapás óta nem lépett pályára.

Mivel Rósa Dénes begyűjtötte második sárga lapját az izlandiak ellen, így Lothar Mätthaus két alapemberét kénytelen nélkülözni a csoport favoritja ellen. Ráadásul a FIFA a magyar szövetséget is megbüntette ötezer svájci frankra a két selejtezőn begyűjtött sárga és piros lapok miatt.