Vágólapra másolva!
Ahogy az várható volt, Gálhidi György váltotta Kiprich Józsefet a labdarúgó Arany Ászok Liga utolsó helyén, pont nélkül szerénykedő Diósgyőri BFC csapatának kispadján.

Ebedli Ferenc klubigazgató szerdán délután sajtótájékoztatón jelentette be a trénerváltást, egyben közölte, hogy az egyesület közös megegyezéssel bontott szerződést az eddigi vezetőedzővel, valamint segítőjével, Vincze Istvánnal.

Az új tréner, aki korábban Kispesten dolgozott, legutóbb pedig Kecskeméten tevékenykedett, egy plusz egy évre szóló szerződést kötött a klubbal. Pályaedzőként Orlóczki Tibor segíti majd a munkáját, a kapusedző pedig továbbra is Veréb György lesz.

Gálhidi elmondta: tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz feladatot vállalt, de soha nem ijedt meg a reménytelennek tűnő helyzetek kezelésétől. Elsődlegesen azt tartja fontosnak, hogy elhitesse játékosaival, többre képesek, és ha ez sikerül, megkezdhetik a felzárkózást.

Szakmai elképzeléseiről annyit mondott, hogy a védekezést igyekszik stabilizálni, és szeretne az eddiginél labdabiztosabb csapatot kialakítani. A tréner szerdán délután már meg is tartotta első edzését új csapatánál.