Vágólapra másolva!
A vasárnapi, Ferencváros elleni rangadó idegi és fizikai fáradtságával és három játékosa - az eltiltott Tamási, Erős duó, valamint a sérült Feczesin - nélkül készül az Újpest az MTK elleni elmaradt bajnoki pótlására. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága nem hagyta szó nélkül a Fradi elleni rendbontást, így a klub a Szusza Ferenc-stadion két kapu mögötti szektorát december 31-ig köteles zárva tartani, ráadásul 600 ezer forint pénzbüntetést is be kell fizetnie a liga kasszájába.

- Téma még az öltözőben a Ferencváros elleni rangadó? - kérdeztük Mészölyt.
- A játékosok között már nem, és ez így is van rendjén, hiszen sorra következnek a feladatok, márpedig elsősorban azokra kell koncentrálni. Nagy örömünkre a játékosok abszolút profik, ami az életmódjukra és a játékhoz való hozzáállásukra is jellemző. Bevallom, én még némileg elemzem a Fradi elleni meccset, hiszen bosszant, hogy hiába voltunk jobbak riválisunknál, mégsem tudtunk nyerni. Emiatt mérges vagyok arra az egy-két meggondolatlan drukkerre is, akik a kődobálásban részt vettek, mivel ezt követően megtört a lendületünk, jóllehet, képesnek tartottam a csapatot a győzelem kivívására. Persze, ettől függetlenül továbbra is a csapat tizenkettedik játékosának tartom az újpesti szurkolótábort, ugyanakkor az említett kődobálók a csapatot és a klubot is nehéz helyzetbe hozták.

- Az MTK ellen képesek lesznek pótolni az FTC ellen jól futballozó Tamásit és Erőst, valamint a tehetséges Feczesint?
- Bízom abban, hogy igen, azonban való igaz, talán a Fradi elleni két legjobb emberünket kell pótolni, de megoldjuk. Hiszek a csapatban, tudom, hogy továbbra is elszántan küzdenek majd, ráadásul nehéz széria előtt állunk, mivel az MTK-meccs után vasárnap Debrecenbe utazunk. Ettől függetlenül nem lehet más célunk, mint ragadni az élbolyra.

- Hallotta, hogy Garami József, az MTK vezetőedzője azt nyilatkozta, miszerint az Újpest jelenleg jobb csapat az MTK-nál?
- Hallottam, igen, ám Garami József rutinos edző, mindenkori csapata ellen nem árt óvatosnak lenni. Persze, jólestek a szavai, örülök is neki, dem azzal is tisztában vagyok, hogy az MTK remekül megszervezi a védekezését, és szerdán ezt kell nekünk kezdeményező játékkal feltörni. Vagyis jobban örülnék, ha a meccs után ismételné meg az említett kijelentését a tapasztalt és általam igen tisztelt mesteredző.

Jó hír az Újpest-drukkereknek, hogy megérkezett Kovács Zoltán játékengedélye, így a csatár is ott lehet a pályán a szerdai bajnokin.

Bánki József