Vágólapra másolva!
A szerdai Debrecen elleni mérkőzésen hivatalosan még Jakab Péter dirigálja a Békéscsaba együttesét, ám csütörtöktől a Sopronból tíz napja elköszönt Dajka László veszi át a szakmai munka irányítását. Az új vezetőedző munkáját Sikesdi Gábor és Jakab Péter segíti majd.

- Legutolsó beszélgetésünk óta, amikor is a játékosok felé fennálló tartozások törlesztésének megkezdését jelölte meg egyik feltételként, eldöntötte már, hogy elvállalja a csabai lilák vezetőedzői posztját?
- Igen, megegyeztem a vezetőkkel, és csütörtöktől teljes mellszélességgel átveszem a szakmai munka irányítását, elvégre valóban megkezdődtek a törlesztések a játékosok felé. Ez által természetesen nyugodtabban és koncentráltabban lehet dolgozni.

- A Debrecen ellen ugyan még nem ön ül a csabai kispadon, ám az utolsó két fordulóban, a Kaposvár ellen idegenben, és a Pécs ellen odahaza hány pontra számít?
- Kaposváron az ellenfeleknek nem sok babér termett, jóllehet legutóbb a Diósgyőrnek sikerült Somogyban nyerni, ám mi az egy ponttal is elégedettek lennénk, a Rákóczi pályáján. Odahaza viszont mindenki ellen a győzelem reményében lépünk pályára, így a Pécs ellen is, ha csúszva, mászva is, de meg kell szereznünk a három pontot. Ez a cél a Debrecen ellen is, noha tisztában vagyunk a két csapat közti különbségről, ám saját közönségünk előtt kötelességünk győzelemre játszani. Ehhez a magam részéről minden segítséget megadok Jakab Péternek, akiben kifejezetten higgadt trénert ismertem meg.

- Ő netán a jövőben is segíti majd a munkáját?
- Eltalálta, hiszen állandó segítőm, Sikesdi Gábor mellett Jakab Péter lesz a másik pályaedző.

- Tavaszra sikerülhet megújítani az együttest szerkezetileg és állomány tekintetében is?
- Ez még a jövő zenéje, no meg pénzkérdés is, mindenesetre tavaszra mindenképpen ütőképes együttest akarunk kialakítani. A célunk nem lehet más, mint két csapatot megelőzni a mezőnyből, vagyis, bennmaradni az élvonalban. Persze, ehhez a hátralévő őszi fordulókban is pontokat kell csipegetnünk.

Nagyon fontos győzelmet szerzett a Nyíregyháza Diósgyőrben, s Détári Lajos, a nyírségiek vezetőedzője az utolsó három fordulóban hat pontra, ezáltal nyugodt téli szünetre vágyik. Tavaszra aztán főként a védelmet szeretné megerősíteni az egykori világválogatott labdarúgó.

- Tart még a diósgyőri siker utáni örvendezés az öltözőben?
- Nem, azt a meccset egy nappal később lezártuk, és készülünk a Fehérvár elleni szerdai fellépésre, amelyet mindenképpen szeretnénk megnyerni. Persze, a diósgyőri győzelem lelkileg jót tett a csapatnak, vagyis, a fehérváriak ellen remélhetően önbizalommal teli, bátor futballal rukkolhatunk ki.

- Az utolsó három körben hány ponttal lenne elégedett?
- Hattal mindenképpen, hiszen odahaza a Fehérvár és a Kaposvár ellen kizárólag győzelemben gondolkodunk, közte pedig megyünk az MTK-hoz, s bár ott nem mi leszünk az esélyesek, nem tartom kizártnak a pontszerzésünket sem. A lényeg, hogy tizenöt ponttal nyugodt téli szünetre számíthatunk.

- Visszagondolva az őszi idényre, a jelenlegi kilenc egységnél többre számított?
- Igen, többre, ugyanakkor nálunk jobb csapatoktól kaptunk ki, ilyen volt például a Debrecen, viszont a Honvéd ellen nyernünk kellett volna, ehelyett kikaptunk. Tehát olyan pontokat is veszítettünk, amelyekkel előrébb állnánk a táblázaton, jóllehet, most már nem vissza, hanem inkább előre tekintünk.

- Télen terveznek erősítést a csapatnál, s ha igen, milyen posztokon?
- Tervezünk bizony igazolásokat, méghozzá többet is, s főként a védelmünket kellene megerősítenünk. Olyan futballistákat szeretnénk megszerezni, akiket ismerek, és tisztában vagyok a képességeikkel, mert azt mondanom sem kell, hogy a bennmaradást biztosan kivívjuk, sőt, ennél is többet szeretnénk elérni. Igaz, ehhez egy jó alapozásra és minőségi igazolásokra is szükségünk lesz.

Megszerezte első győzelmét a Nyíregyháza/sport/magyarfoci/20041106megszerezte.html?pIdx=5