Vágólapra másolva!
Jó bajnoki kezdés után kisebb hullámvölgybe került a Győr, akárcsak a nyáron igazolt Vincze Ottó, a csapat karmestere. A 30 éves futballista ennek ellenére úgy érzi, megtalálta a számításait a Rába-parti klubnál. Vincze szakmailag jól megérti magát a vezetőkkel, s reméli, hogy az élmezőny közelében végeznek az őszi idényben.

Az Arany Ászok Liga 14. fordulójának programja

- Hogy érzi magát Győrben?
- Jól döntöttem, amikor az ETO-hoz szerződtem, sőt kijelenthetem, megtaláltam itt a számításaimat. Ebben erősen közrejátszik, hogy Reszeli Soós István szakmai igazgatóval remekül megértem magam, ráadásul bíznak bennem, ami mindig is fontos volt számomra, ráadásul jó társaság jött össze Győrben.

- Mire véli, hogy a jó kezdés után "visszaszürkültek" a középmezőnybe?
- Sajnos egy-egy vereség túlzottan megviseli a társaságot ahelyett, hogy a következő meccsre koncentrálnánk. Ezért nem vagyunk élcsapat, de remélem, azok leszünk, ehhez azonban meg kell nyernünk az utolsó két meccsünket.

- Ami nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a hét végén az Újpestet fogadják, majd Pápára mennek.
- Akkor is hat pontot kell szereznünk ezen a két fellépésen, ellenkező esetben a középmezőny alján telelnénk, mi viszont az élmezőny közvetlen közelében akarunk végezni ősszel. Amennyiben ez sikerül, úgy hangulatában is más lenne a felkészülésünk a folytatásra. Jóllehet a legutóbbi soproni vereségen megint nehezen tettük túl magunkat, ám igenis képesnek tartom magunkat arra, hogy csatlakozzunk az élbolyhoz, és megnyerjük az Újpest és a Pápa elleni bajnokinkat.

Bánki József