Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vereséget szenvedett Szlovákiától a thaiföldi Király-kupán. Magyar idő szerint csütörtökön 11 órától Észtország ellen javíthatnak a mieink a Bangkokban rendezendő bronzmeccsen.

"Egy ilyen barátságos összecsapáson az eredménynél fontosabb az, hogy új játékosokat tesztelhetek" - mondta a kapitány, aki úgy véli, több összetevője is volt a vereségnek: "Az utazás, az időeltolódás és a nagy meleg egyaránt negatívan befolyásolta labdarúgóim teljesítményét. A kapu előtti bizonytalankodás ennek a fizikai és pszichés fáradtságnak tudható be."

A kétségtelen hibák ellenére a szakvezető pozitívumokat is látott az összesen hét újoncot avató együttes produkciójában: "A feltételes módban megfogalmazott mondatoknak semmi értelmük, de aki látta a mérkőzést, tanúsíthatja, ha mi rúgjuk az első gólt, könnyedén hozzuk a meccset. Nem így történt, ám fölösleges magyarázkodni. A játékvezetővel sem voltam elégedett, de ez most valóban részletkérdés. Amondó vagyok, egy-két újonc biztatóan játszott, s kíváncsi leszek rájuk az észtek elleni találkozón is."

A német tréner újra hangsúlyozta, hogy számít az újoncokra, ám az, hogy hosszú távon is együtt kíván-e dolgozni ezekkel a játékosokkal, csak rajtuk múlik: "Biztos, hogy még több új játékosnak lehetőséget adok, hogy éles helyzetben láthassam, mire képesek. A tavaszi vb-selejtezők tükrében Vincze Ottó produkciójára különösen kíváncsi vagyok, hiszen az eltiltott Gera Zoltán, a sérüléséből lassan felépülő Lisztes Krisztián és Böőr Zoltán posztján ő az egyik legképzettebb hadra fogható játékos. Arra persze meg korai válaszolni, hogy a Bangkokban velünk lévő játékosok közül kire számítok majd 2005-ben a bővebb vagy a szűkebb keretben, azt azonban szeretném, ha tudatosítanák magukban, hogy a lehetőség az ő kezükben van."

A válogatott programjában a szerda délelőtti reggeli után gyúrás, ebéd és pihenő szerepelt. Helyi idő szerint 17 órától Matthäus a szálloda fitnesztermében vezényelt átmozgatást a csapatnak. Ezt követően az ötödik emeleti nagyteraszon folytatódott a regeneráló tréning.

Csütörtökön délelőtt labdás edzés, majd az észtek elleni taktikai értekezlet következik. A harmadik helyért kiírt, magyar idő szerint 11 órakor kezdődő találkozót - melyen Posza, Éger és Pollák személyében várhatóan újabb három újoncot avat a német szakvezető - a Sport2 élőben közvetíti. Matthäus észtek elleni várható kezdőcsapata: Posza - Nikolov, Éger, Komlósi, Pollák - Rósa H., Rajczi, Vanczák, Koplárovics - Waltner, Kerekes.

A magyar csapat idei 15. mérkőzését játssza Észtország: Lothar Matthäus együttese 2004-ben hét-hét győzelmet és vereséget könyvelhetett el eddig, a gólarány 20-23. Az észt labdarúgó-válogatott idei mérlege: négy-négy győzelem és döntetlen mellett hét vereség. A két együttes másodszor találkozik egymással. Az eddigi egyetlen randevúra tavaly november 19-én az Üllői úton került sor, s magyar szempontból igen balul sikerült: az előző szakvezető, Gellei Imre utolsó mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedett a piros-fehér-zöld gárda.