Vágólapra másolva!
Idén is közönségsiker a Ferencváros által rendezett Christmas Cup elnevezésű nemzetközi serdülőtorna, amelyen az 1991-es év januárja után születetett gyerekek lépnek parkettre. A magyar csapatok közül csak az FTC került a legjobb négy közé, ahol a Dinamo Zagreb együttesével játszik a fináléért. A másik ágon Barcelona-Austria Wien találkozóra kerül sor.

A Kismartoni úti csarnokban az első két nap küzdelmein jelen volt a magyar labdarúgás eddigi egyetlen aranylabdása, Albert Flórián, továbbá a hajdani világválogatott Szűcs Lajos, de kilátogatott az eseményre és nagy elégedettségének adott hangot László Csaba, a Fradi jelenlegi vezetőedzője is. A külföldi csapatokat ugyancsak egykori ismert labdarúgók kísérték el, hiszen a holland Feyenoord fiataljainak edzője az a Gaston Taument, aki évekig együtt játszott Kiprich Józseffel a rotterdami klubban, míg az AC Milan serdülőit a Maradonával Nápolyban annak idején egy csapatban szerepelt Carboni hozta el Budapestre. Az említett sztárok a Christmas Cup főszervezőjével, ifjabb Albert Flóriánnal és más edzőkkel együtt pályára is lépnek, méghozzá a torna All-Star válogatottja ellen.

A színvonalas mérkőzések után kialakult a legjobb négy mezőnye, ahová a magyarok közül egyedül a Ferencváros jutott be, ellenfele az elődöntőben a Feyenoordot 3-2-re legyőző Dinamo Zagreb lesz. A Fradi látványos gólokkal a Borussia Dortmundot múlta felül 6-3-ra, míg a Barcelona 5-2-re verte a Sparta Prahát. A katalánok ellenfeléül a döntőbe jutásért az Austria Wien jutott, miután az osztrákok a hajrában szerzett találatokkal 4-1-re múlták felül a Vasast.

Érik tehát a Fradi-Barca döntő, nem véletlen, hogy a számos érdeklődőt vonzó torna kapcsán máris felmerült, hogy valamelyik tévétársaság jövőre élőben közvetítené a finálét.

Bánki József