Vágólapra másolva!
Sikeres pályafutást tudhat maga mögött Hajdu Attila, aki az FTC 1995-ös Bajnokok Ligája szereplésének is aktív résztvevője volt, és legutóbb Sopronban szerepelt. Érdeklődésünkre a kapus visszavonulása okairól és terveiről beszélt.

- Miért hagyta abba a játékot ilyen hirtelen?
- Nem volt ez olyan hirtelen döntés, már régóta érlelődött bennem ez az elhatározás. Kezdődött azzal, hogy amikor az MTK kapusaként súlyos vesesérülést szenvedtem, a klub nem hosszabbította meg a szerződésemet, ami mély nyomot hagyott bennem. Ezt követően ugyan Sopronban jó csapatba és jó társaságba kerültem, ám mivel idővel kevesebb lehetőséget kaptam, nyáron távoztam, és sokáig úgy tűnt Fehérvárra igazolok. Csank János vezetőedzővel és Gál László ügyvezetővel meg is egyeztem mindenben, a közismert események után, amikor is Csankot csúnyán kirúgták, az öltözőben azt vettem észre, hogy míg az egyik edzői stáb szedelőzködik, a másik már készül a bemutatkozásra.

- Ebből nem kértem, miként a magyar futballban jelenleg uralkodó állapotokból sem, hiszen szinte alig akad klub, ahol nem bizonytalan a helyzet. További indok volt a visszavonulásom mellett, hogy az egészségemet sem akartam veszélyeztetni, elvégre minden edzésben benne rejlett a veszély, miszerint a műtött vesémet újabb sérülés éri. Végezetül a vállalkozásaimban is sok örömömet lelem, édesanyámmal együtt üzemeltetünk egy kávézót Óbudán, most készülünk nyitni egy másikat, emellett irodákat szeretnénk bérbe adni. Ráadásul most már többet lehetek a családdal, ami azért fontos, mert szeptemberben megy iskolába a kislányunk.

- Nyár óta nem is kapott ajánlatokat?
- Dehogynem. Hívott a Diósgyőr, a Nyíregyháza, egy szlovák első osztályú csapat, sőt, Sopronban is visszavártak, legutóbb pedig Kispestre invitáltak. Jólestek ezek az érdeklődések, ám az imént említett okok miatt döntöttem inkább úgy, hogy elég volt ebből a szép játékból.

- Mivel egyre többet látni a Sport1 adásaiban szakkomentátorként, megeshet, hogy a későbbiekben akár riporterként is kipróbálja magát?
- Pontosan ez a tervem. A sportcsatorna vezetői szerint van is érzékem ehhez, s bár egyelőre csak tanulom a szakmát, idővel valóban szeretnék műsorvezetőként tevékenykedni.

- Édesapja, Hajdu József ugyancsak kivételes képességű kapusa volt a Ferencvárosnak és az MTK-nak is, és mivel ön is mindkét klubban megfordult, adja magát a kérdés: mennyire elégedett a karrierjével?
- Apuval szemben egyetlen előnyöm volt, hogy tíz centivel magasabbra nőttem. Viszont akárcsak ő, én sem panaszkodhatok, szép éveket töltöttem a sportágban, és rengeteg csodás élménnyel ajándékozott meg a futball, amiért köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített a karrieremben. A focitól azonban nem akarok elszakadni, viszont most már én szeretnék segíteni a játékosoknak a pályán kívülről.

Bánki József