Vágólapra másolva!
Nagy-britanniai lapinformációk szerint a 12 csapatos Premier League-ben 10. helyen álló Livingstonban folytatja pályafutását három magyar futballista: a védő Vincze Gábor, a középpályás Kriston Attila és a csatár Horváth Ferenc.

A Tribalfootball beszámolója szerint a Livingston trénere, Richard Gough megerősítette: együttese három magyar játékost szerződtet, akik kedd este még nem léphetnek pályára a harmadik vonalbeli Greenock Morton elleni skót FA-kupa-találkozón.

A 32 éves és ugyanennyi válogatott meccsel rendelkező Horváth Ferencet nyárig köti magához a Livingston, s ugyanennyi ideig szerepelhet Skóciában a Győr védője, a 28 esztendős Vincze Gábor. Horváthért nem kellett fizetnie az együttesnek, hiszen a - 2000-ben az akkori Eb-ezüstérmes olaszok ellen két gólt vágó - csatár nemrég felbontotta szerződését a Fehérvár FC-vel.

A harmadik érkező Kriston Attila lehet, a ferencvárosi drukkerek egykori nagy kedvence ugyanis szintén jó benyomást keltett decemberi próbajátéka során. A 29 éves középpályás szintén Székesfehérvárról teheti át a székhelyét Skóciába, ő azonban - Horváthtal ellentétben - pár napja még a Fehérvár játékosának mondhatta magát.

Kristonnak akadtak kisebb problémái, a Magyar Labdarúgó Liga budai központjában ugyanis kiderült, hogy nincs minden rendben a papírok körül. "A lényeg, hogy minden akadály elhárult a skóciai szerződésem elől, s remélem, jól megy a játék majd új csapatomban, ami akár szerződéshosszabbítást is eredményezhet. Mindenképpen szerencsés helyzet, hogy három magyar futballista együtt szerepelhet a Livingstonban, az a minimum, hogy segítsük az élvonalban maradni a klubot."

Vincze Gábor esete lényegesen egyszerűbbnek bizonyult: "A győri vezetők nagyon korrektek voltak velem, igyekeztek az én érdekeimet segíteni, így nyárig elengedtek a Linvingston csapatához. Úgy tervezem, hogy a családom, miután kiválasztottam a városban a lakást, egy hét múlva követ engem. A hét végén már szeretnék pályára lépni."

A skót fővárostól, Edinburghtől húsz kilométerre fekvő városban a három magyar játékos egyelőre szállodában lakik majd.

A 11. helyen álló - igaz, egy meccsel kevesebbet játszott - brit együttes szombaton a dobogó legalján tanyázó Hiberniant fogadja, talán már a magyar játékosokkal a soraiban. A bajnoki cím "természetesen" idén is a Celtic és a Rangers között fog eldőlni: előbbi három ponttal vezet a városi rivális előtt, a harmadik helyezett edinburghiek hátránya pedig már 16 pont.

A skót Premier League állása:

m

gy

d

v

gk

p

1.Celtic

21

17

2

2

49-19

53

2.Rangers

21

15

5

1

43-10

50

3.Hibernian

21

11

4

6

36-29

37

4.Aberdeen

21

10

6

5

23-19

36

5.Motherwell

21

9

3

9

28-27

30

6.Hearts

20

7

7

6

20-17

28

7.Kilmarnock

21

8

2

11

29-36

26

8.Dunfermline

21

5

5

11

20-30

20

9.Inverness

21

4

7

10

20-31

19

10.Dundee United

21

3

7

11

20-34

16

11.Livingston

20

4

4

12

17-32

16

12.Dundee FC

21

4

4

13

20-41

16



A 22. forduló párosítása (játéknap: január 15.):
Aberdeen - Celtic
Dundee FC - Inverness
Hearts - Dundee United
Kilmarnock - Motherwell
Livingston - Hibernian
Rangers - Dunfermline

A skót FA-kupa hétfői mérkőzésén:
Livingston - Greenock Morton (III.) 2-1

Bánki József, Juha Pál