Vágólapra másolva!
A kék-fehérek legjobb játékosának választották Végh Zoltánt, aki egy évig a legendás MTK intézőről, Bakos Antalról elnevezett Blumi gyűrűt viselheti. A remek kapus a felkészülésről, valamint a hétvégi teremtornáról nyilatkozott.

- Mennyire kedvelik a csapaton belül a kispályás focit?
- Egyértelműen szeretjük, mert megtöri az alapozás monotóniáját. Azt mondom, bár minden hétvégén lenne ilyen torna.

- Ezek szerint hosszúnak tartja a felkészülési időszakot?
- Nagyon. Igaz, több mint tíz éve hozzászokhattam ehhez, de, hogy nem szerencsés, az is biztos. Kevés helyen tart olyan hosszú ideig a felkészülés, mint nálunk.

- Mivel a debreceni fináléban a hazaiaknak és az Újpestnek lesz a legnagyobb szurkolótábora, mennyi esélyt ad az MTK-nak a sikerre?
- Jóllehet előny, ha sokan buzdítanak egy csapatot, nem ezen múlik majd a győzelem. Kispályán minden bizonytalan, így bárki befuthat, vagyis mi sem vagyunk esélytelenek a döntőben. Ahogy a selejtezőt megnyertük kis szerencsével, úgy Debrecenben is sikerrel járhatunk.

- Régebben kézilabdakapura játszottak a teremben, a mostani nagyobb méretű kapukkal mennyire van kibékülve?
- Ez az ideális megoldás, mivel így több gólt láthatnak a nézők. Nekünk is életszerűbb a nagyobb méretű kapuban a védés, igaz, a palánkok miatt szokatlan szituációkra is fel kell készülnünk.

- Melyik az MTK legerősebb sora a teremben?
- Az eddigiek alapján a Juhász Roland, Füzi Ákos, Czvitkovics Péter, Welton Silva kvartett, ettől függetlenül megeshet, hogy másik sor dönti el a meccseket. Reméljük, hogy végül a javunkra dől el a küzdelem a Főnix-csarnokban.

A Főnix-csarnokban az első mérkőzésen 14 órától a DVSC és az Újpest lép műfűre.

Bánki József