Matthäus ígéretéért küzdhet a válogatott

Vágólapra másolva!
Szerdán 20.45-kor a Szusza Ferenc-stadionban Bulgária legjobbjaival találkozik a magyar labdarúgó-válogatott, amely kalandos felkészülésen van túl. Az elmúlt napokban sérülések tizedelték a keretet, Lothar Matthäus szövetségi kapitány elégedetlen volt néhány játékosának hozzáállásával, ráadásul eltiltás miatt a csapatkapitány Gera Zoltán sem állhat a német szakember rendelkezésére. A nem túl kedvező előjelek ellenére a válogatottnak győznie kell, hogy továbbjutási álmai életben maradjanak.
Vágólapra másolva!

Edzés helyett városnézés
Nem mondhatjuk, hogy ideális felkészülésen van túl csapatunk, hiszen annak ellenére, hogy a külvilágtól elzárva egy adyligeti lovasklubban töltötték napjaikat a játékosok, nem ment minden zökkenőmentesen.

Kezdődött azzal, hogy nem minden pályán látták szívesen a gárdát, amire a kapitány viccesen úgy reagált, hogy úgyis szeret Budapesten buszozni, így legalább lesz alkalma gyönyörködni a városban.

Aztán folytatódott azzal, hogy a pénteki, U21-es válogatott elleni mérkőzés után Matthäus dühösen nyilatkozott, mert szerinte nem minden játékosa vette komolyan a találkozót, és hogy nem a levegőbe beszélt, azt bizonyította, hogy másnap Kenesei, Simek és Dragóner is a keretszűkítés áldozata lett, mert nem nyújtottak megfelelő teljesítményt.

Sajnos a sérülések is közbeszóltak, Éger, Gyepes, Szűcs, Fehér, Hajnal és az utólag behívott Nagypál sem állhat az egykori aranylabdás rendelkezésére szerdán. Mint ahogyan a Máltán "besárgult" Gera Zoltán is csak a lelátóról figyelheti társait, személyében nemcsak a kapitányát, de vezéregyéniségét is nélkülözni kénytelen nemzeti csapatunk.

Ilyen előzmények után lép pályára a Megyeri úton a magyar válogatott az ellen a bolgár csapat ellen, amely hangzatos nyilatkozatokkal várta a svédeket, hogy aztán 3-0-s vereséget szenvedjen, igaz, számtalan fórumon számtalan szakember elmondta már, hogy csalóka eredmény született Szófiában.

Tüzel a másik aranylabdás
Az biztos, hogy a szintén aranylabdás Hriszto Sztoicskov feltüzeli majd fiait, hiszen egy újabb baki nekik sem fér bele, ráadásul az egykoron világszerte rettegett bal láb tulajdonosa maga is közismert heves vérmérsékletéről. Habár a balkániak névsorát végignézve a kapitányi utasítás nélkül is garantáltan motivált futballisták futnak majd ki a Szusza-stadion gyepére, hiszen aki a Bundesligában vagy a skót bajnokságban edződik, az hétről hétre szembesül a profi mentalitással.

Lothar Matthäus nem véletlenül mondta el többször is csalódottan, hogy mennyire nehezen tudtak felpörögni a magyar játékosok a válogatott edzőtáborában, a hosszúra nyúlt téli szünet után lejátszott három bajnoki forduló során ugyanis nem igazán sikerült játékba lendülni a honi legjobbaknak.

A statisztika mellettünk szól
A statisztika mindazonáltal a mieink sikerét sugallja, a bolgárok elleni 19 találkozóból 12 győzelem mellett 3 döntetlen és 4 vereség született eddig, igaz, a számok önmagukban még sosem nyertek meccset. Utoljára 2003. február 12-én Cipruson csapott össze a két együttes, akkkor félidőben 1-0-s bolgár vezetésnél az ítéletidő miatt félbeszakadt a mérkőzés, Gellei Imre akkori kezdő tizenegyéből csak Király Gábor, Lőw Zsolt és Lipcsei Péter található most is a keretben.

Tétmérkőzést harminc éve vívott legutóbb a két ország válogatottja, akkor olimpiai selejtezőn idehaza Fazekas és Kozma góljaival nyert a magyar csapat 2-0-ra, Szófiában viszont csak a bolgárok szereztek gól, méghozza négyet is.

A mostani vb-selejtező nagy kérdése, hogy Lothar Matthäus elszántsága és pozitív szemléte átragad-e a játékosokra, és ha igen, akkor ez mire lesz elég a rutinos sztárokkal felálló bolgárok ellen, akik még veretlenek idegenben, Izlandon nyerni tudtak, Horvátországban pedig 0-2-ről egyenlítettek.

Válogatottunk a közelmúltban bizonyította, hogy képes bravúrokra, elég ha a németek és a skótok elleni győzelmeket említjük, ugyanakkor tétmérkőzésen utoljára 1995 áprilisában sikerült nagy skalpot begyűjteni, amikor Eb-selejtezőn Halmai Gábor korai találatával 1-0-ra nyert csapatunk a vb-bronzérmes svédek ellen. Azóta minden sorozatban voltak sorsdöntő mérkőzések, és a nagy fogadkozások ellenére mindig elvérzett a nemzeti tizenegy.

2003 decemberében, amikor Lothar Matthäus átvette a válogatott irányítását, azt ígérte, hogy kijuttatja a csapatot a németországi világbajnokságra. Szerdán kiderül, hogy marad-e remény az álmok megvalósítására, avagy jön újra a szomorú ébredés.