Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap a 22. forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s a legérdekesebb találkozóra Debrecenben kerül sor: a listavezető ellenfele a keleti rangadó keretében a szerdán a címvédő FTC-t 2-0-ra legyőző Nyíregyháza lesz.

A szomszédvárak csatája évtizedek óta parázs, indulatoktól sem mentes 90 percet hoz, s nyilvánvaló, hogy most sem lesz másként. A bajnoki helyezésektől függetlenül óriási a tét, hiszen a presztízs szinte mindennél fontosabb a játékosoknak és a szurkolóknak. A két gárda viszonylag jó formában várja a szombati ütközetet, bár a Debrecen szerdán csak gólnélküli döntetlent játszott Kaposváron, de négy pontra növelte előnyét a Ferencvárossal szemben. A nyírségi együttes pedig győzelemmel kapaszkodik a bennmaradás irányába.

Nemrég még rangadó lett volna a Ferencváros-Vasas összecsapás, de ez ma már nincs így. A két nagymúltú csapat szenved, a hazaiak már négyszer veszítettek tavasszal, míg a piros-kékek zsinórban három kudarcnál tartanak. A 21. forduló legmegdöbbentőbb eredményeként a Vasas hazai pályán szenvedett 6-0-s vereséget a Pápától.

A helyezések alapján az ötödik MTK vendégjátéka a hatodik ZTE otthonában ígérkezik a forduló legszínvonalasabb mérkőzésének. A harmadik Győrnek és a negyedik Újpestnek szurkolóik szemében kötelező a győzelem, előbbi a Diósgyőrt, utóbbi a Békéscsabát fogadja hazai környezetben.

(MTI) / [origo]