Vágólapra másolva!
Szabics Imre megerősítette, hogy feltett szándéka elhagyni a VfB Stuttgartot, és az élvonalba feljutott 1. FC Köln labdarúgójaként folytatná pályafutását.

"Nagy lehetőségek rejlenek a Kölnben, ráadásul több játéklehetőséghez jutnék" - mondta a 24 éves válogatott csatár a Stuttgarter Zeitung című napilapnak. A "svábok" részéről Herbert Briem sportigazgató közölte, hogy 2006-ig szóló szerződése ellenére készek tárgyalni a légiós továbbadásáról, jelenleg azonban semmilyen konkrét ajánlatot nem kaptak.

A két éve Grazból érkezett Szabics az előző idényben - még az azóta a Bayern Münchenhez távozott Felix Magath alatt - alapembernek számított Stuttgartban, az új vezetőedző, Matthias Sammer azonban csak ritkán küldte pályára.

A Tököli Attilát is foglalkoztató Köln másik kiszemeltje Lisztes Krisztián, aki már korábban kijelentette, hogy elhagyja a Werder Brement. A hírek szerint Uwe Rapolder mester szívesen látná együttesében a magyar irányítót, mivel nincs megelégedve a görög Európa-bajnok Vaszilisz Cartasz játékával.

Mindeközben a goal.com című, labdarúgással foglalkozó szakhonlap összeállította a német bajnokság álomcsapatát. A képzeletbeli tizenegyben - ahogy a pontvadászatban is - Bayern-uralom érezhető, hiszen a gárdában négyen is helyet kaptak a bajnokcsapatból.

Az év Bundesliga-csapata:
Oliver Kahn (Bayern München) - Bixente Lizarazu (Bayern München), Arne Friedrich (Hertha BSC), Daniel van Buyten (Hamburger SV) - Yildiray Bastürk (Hertha BSC), Lincoln (Schalke 04), Marcelinho (Hertha BSC), Michael Ballack (Bayern München) - Delron Buckley (Arminia Bielefeld), Roy Makaay (Bayern München), Marek Mintal (1. FC Nürnberg).