Vágólapra másolva!
Nem egészen 24 órával a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának határozata után az FTC Rt. igazgatósága is egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta László Csaba vezetőedzőt a Magyar Kupa május 11-i döntőjével kapcsolatban elindított vizsgálat eredményeként.

A tréneren kívül még heten kaptak büntetést. Keller József másodedzőnek 300 ezer, Haaz Ferenc technikai vezetőnek és Lipcsei Péter csapatkapitánynak 100 ezer, Rósa Dénesnek, Szűcs Lajosnak és Adem Kapicnak 50 ezer forintot kell fizetnie, Tepszics Ignác cégvezető pedig írásos figyelmeztetést kapott.

Az rt. közleménye szerint a pénzbüntetések befizetése a 2004-2005. évi bajnokságért járó juttatások teljes kifizetésekor, és az ezzel egyidejűleg történő elszámoláskor történik.

"Elfogadom az igazgatóság döntését. Örülök, hogy sikerült lezárni ezt az ügyet, most már előre szeretnék nézni. A következő szezonban fontos és nehéz feladatok várnak ránk, minden energiámmal ezekre koncentrálok" - mondta László Csaba a klub hetilapjának.

Az igazgatóság úgy határozott, hogy a 2005/2006-ös bajnoksággal kezdődően a szerződésekbe a jelenleginél szigorúbb mértékű szankciókat építenek be a sportszerűtlen magatartásért. A testület a határozatok meghozatalakor figyelembe vette a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának határozatait is.

A liga fegyelmi bizottsága csütörtökön egymillió forint befizetésére kötelezte, valamint - egy évre felfüggesztve - tíz hónapra eltiltotta László Csabát a Matáv FC Sopronnal szemben 5-1-re elveszített kupadöntőben tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt.

A zöld-fehérek trénere több tanú állítása szerint 3-0-s soproni vezetésnél - miután a horvát játékvezető már két játékosának is felmutatta a piros lapot - arra utasította tanítványait, hogy okozzanak sérülést, "törjék el" az ellenfél lábát. Az MTI úgy tudja, hogy László fellebbez, miután megkapja az írásos határozatot.

A testület szerint Lipcsei Péter, Thomas Sowunmi, illetve Keller József pályaedző esetében nem állapítható meg fegyelmi vétség, ezért velük szemben az eljárást megszüntették.