Vágólapra másolva!
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással az Újpest FC labdarúgócsapata és Tamási Zoltán, valamint Farkas Balázs. A két játékos mellett Nagy Gábor is eligazolt a Megyeri útról, míg a lilák edzését két, Szatmárnémetiből érkezett román futballista látogatja.

Szerdán délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott egymással Tamási Zoltán és az Újpest FC labdarúgócsapata. A 33 esztendős védő tíz év után távozik a Megyeri útról, ahol egy bajnoki címet, két bajnoki ezüst- és egy bronzérmet nyert, továbbá részese volt egy Magyar Kupa-, valamint egy Szuperkupa-győzelemnek is.

"Tíz év után nehéz döntést kellett meghoznom, pedig úgy érzem, nem volt velem semmi probléma, ezért sem esett jól, hogy kedden külön kellett tréningeznem a többiektől. Soha nem voltam egy labdazsonglőr, de a szívemet és a lelkemet kitettem a pályára. Mészöly Géza vezetőedző azt mondta: nem számít rám a jövőben, tehát nem pénzügyi okai vannak távozásomnak. Majdnem biztos, hogy Diósgyőrben folytatom a pályafutásomat, és ott szeretném bebizonyítni, hogy kár volt rólam lemondani és hogy 33 évesen sem vagyok öreg játékos. Ezúton is köszönöm az Újpestnek azt, amit ettől a klubtól kaptam, a szurkolóknak pedig a szeretetet és a buzdítást" - mondta Tamási a klub hivatalos honlapján.

Farkas Balázs sem fogadta el a klub ajánlatát, ezért elhagyja az Újpest FC-t. A 25 éves, négyszeres válogatott Farkas három év után vált csapatot. "Nagyon sajnálom, hogy három év után távoznom kell Újpestről, de úgy érzem, ez nem a saját akaratomból történik. Kettős érzéseim vannak, hiszen a szakmai stáb számított volna rám. Az edzők még a tegnapi edzés után is kérték, hogy maradjak, de a klubvezetés új feltételeit nem tudtam elfogadni" - mondta a középpályás.

Ugyancsak távozott az Újpest FC-től Nagy Gábor, aki nem hosszabbította meg június 30-án lejáró szerződését, s egyéves megállapodást kötött a REAC gárdájával.

A lilák edzését ugyanakkor két román labdarúgó látogatja, a korosztályos válogatottakban is szerepelt két védő, Madalin Militaru, valamint Srgian Luchin a román másodosztályú Olimpia Satu Mare csapatából érkezett próbajátékra.