Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége azzal a feltétellel ad helyt a Ferencváros nevezésével kapcsolatos fellebbezésnek, hogy péntek 10 óráig a klub benyújtja a hiányolt iratokat.

Ezek között szerepelnie kell a tartozások átütemezéséről szóló megállapodásnak július 15-ei határidővel, valamint egy olyan felsorolásnak, amely tartalmazza azoknak a játékosoknak és alkalmazottaknak a nevét, akikkel nem sikerül megállapodni a későbbi kifizetésről, illetve közölni kell az utóbbiakkal szemben fennálló hátralék összegét.

A pótlásnak továbbá tartalmaznia kell az FTC, az FTC Rt. és a liga között létrejött letéti szerződést, melynek értelmében a klub által az rt.-nek beígért hitel folyósítását követő 24 órán belül a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság az MLL-nél letétbe helyezi a megállapodásban rögzített összegeket, vagy igazolja az átutalást azon játékosok, vezetők és alkalmazottak felé, akik nem egyeztek bele az átütemezésbe.

Mellékelni kell még egy szándéknyilatkozatot, amely a következő bajnoki év költségvetésének lefedettségét bizonyítja, valamint a 250 millió forintról szóló hitelszerződés másolatát.

Ezeken az iratpótlásokon kívül a zöld-fehérek július 15-ig kötelesek igazolni az MLL-ben azt, hogy teljesítették kifizetési kötelezettségeiket a megállapodást aláírókkal.

A becsatolandó okiratokat Furulyás János elnök és Tepszics Ignác ügyvezető írja alá. Az MLSZ és az MLL a benyújtandó nyilatkozatokat, szerződéseket üzleti titokként kezeli. Amennyiben FTC Rt. bármelyik feltételt nem teljesíti, úgy nevezési jogát az NB I-ben való indulásra elveszíti.

A liga 15 élvonalbeli indulásra jogosult csapat nevezését már korábban elfogadta, egyedül az FTC-ét utasította el. A ferencvárosi klub ezek után fellebbezett az MLSZ-hez.