Vágólapra másolva!
Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck román vezetőedzője óvatosan és egyben udvariasan nyilatkozott a DVSC-AVE Ásványvíz elleni UEFA-kupa-visszavágót megelőzően. A tréner azt fejtegette, hogy a mai futballban már bármi megtörténhet, utalva ezzel arra, hogy az első találkozót 4-1-re megnyerő csapata akár ki is eshet.

A vendégek szakvezetője úgy vélekedett, hogy a Debrecen a találkozó elején vélhetően nagy nyomást gyakorol majd rájuk, s - mint mondta - ezt az időszakot akarják minél zökkenőmentesebben átvészelni. Emlékeztetett rá, hogy a továbbjutás két mérkőzésen dől el, éppen ezért nem veszik félvállról a csütörtöki találkozót.

Kezdőcsapattal ugyan szerda este még nem szolgált, Supka Attila, a Debrecen szakvezetője viszont igen. A hazai tréner jelezte, mintegy fél tucat játékosára nem számíthat, így meglehetősen tartalékos összeállításban fut majd ki a csapata.

A DVSC tervezett kezdőcsapata: Csernyánszki - Bernáth, Éger, Máté, Nikolov - Mészáros, Virág, Dzsudzsák, Halmosi - Kiss, Sidibe.

A tréner a háromgólos hátrány ellenére a biztonságot tartja szem előtt. Együttesének a győzelemre 50 százaléknyi, a továbbjutásra azonban ennél jóval kisebb esélyt ad.