Vágólapra másolva!
A Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. vezetősége hétfőn közös megegyezéssel felbontotta Egervári Sándor vezetőedző szerződését.

"A csapat eredményei elmaradtak a várttól, és a klub körül kialakult helyzetre való tekintettel született ez a döntés" - mondta Egervári.

Az őszi szezon utolsó fordulójában, az MTK Budapest elleni idegenbeli mérkőzésen az angyalföldiek technikai vezetője, Antal Péter látja el a vezetőedzői feladatokat.

"Már ma is én tartottam az edzést" - mondta Antal. "Nekem is van edzői végzettségem, igaz, hogy a szakedzői mellett csak az A licencet szereztem meg, de egy meccsre ezzel a papírral is leülhetek a kispadra. Úgy gondolom azonban, nem az én személyem a fontos, hanem hogy minél jobban szerepeljünk az utolsó fordulóban."

Antal hozzátette: a klub már elkezdte a tárgyalásokat a lehetséges jelöltekkel és bízik benne, hogy még idén kinevezik az új szakembert.

Az angyalföldiek 14 forduló után 14 ponttal a 13. helyen állnak a tabellán és a hatodik forduló, szeptember 24-e óta nem nyertek bajnoki mérkőzést.

Edzőváltások a Borsodi Liga 2005/2006-os szezonjában:
Diósgyőr: Gálhidi György helyére Zoran Kuntic, szeptember 22-23.; Kuntic helyére Pajkos János, október 21.
FC Sopron: Csank János helyére Selymes Tibor, szeptember 25.
Pécs: Ott József helyére Keszei Ferenc, szeptember 27.
FTC: László Csaba helyére Gellei Imre, november 8-10.
Pápa: Szentes Lázár helyére Zsivóczky Gyula, november 14.
Győr: Reszeli Soós István helyére 2006. január 1-től Csank János
Vasas: Egervári Sándor helyére egy mérkőzésre Antal Péter, december 5.

Vasas - Kaposvár 0-2/sport/magyarfoci/20051203kiutessel.html?pIdx=5