Vágólapra másolva!
Erdős László, az első és másodosztályú labdarúgócsapatok részére évek óta megrendezett terembajnokság főszervezője szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy januárban elmarad a szurkolók és csapatok körében is népszerű sorozat. Erdős úgy nyilatkozott, hogy a kialakult helyzetért kizárólag Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Liga elnökét terheli a felelősség.

"Minden klubnak 20 millió forint extra bevételt jelentett ez a torna, mindenki szívesen részt vett rajta. Idén ősszel is elkezdtük a szervezést, sajnos azonban rá kellett döbbennünk, hogy a liga elnöke valamiért nem akarja, hogy megrendezésre kerüljön a terembajnokság. Számtalan, időnként komédiába illő fordulat után mostanra eldőlt, hogy ezúttal elmarad a sorozat. Erről ma levélben értesítettem az egyesületeket. A csapatok érthetően felháborodottan fogadták a hírt és Kisteleki úr téved, ha azt hiszi, hogy a klubok többsége őt támogatja. A torna elmaradása cégem számára komoly anyagi és presztízsveszteséget is jelent, ezért kártérítési pert indítunk Kisteleki István ellen" - fogalmazott Erdős László.

Az MLL elnöke szerint Erdős és cége a Puskás-gála körül kialakult botránnyal minden hitelét elvesztette. "Nem akarunk mást, mint törvényességet, rendet és fegyelmet a magyar labdarúgásban" - mondta Kisteleki. "A liga tavaly 21 millió forintot bukott a teremtornán, idén Erdős László 31 milliót kért tőlünk, ezt természetesen dokumentumokkal tudom igazolni. A magyar futballt meg kell szabadítani a szerencsevadászoktól. Elmondtam neki is az alapelvünket: minden eseményt, rendezvényt csak akkor engedélyezünk, ha százszázalékosan törvényesen, jogtisztán tudjuk megrendezni."

"Az MLL ragaszkodik ahhoz, hogy a torna a csapatok részére költségmentes legyen, és a díjazásra is látnunk kell biztosítékot. Sajnos, Erdős László nem rendelkezik olyan garanciákkal, amelyek szavatolnák ezeket a feltételeket, és bár megteszünk mindent annak érdekében, hogy legyen teremtorna, csakis a magyar labdarúgás érdekeit tudjuk szem előtt tartani. Erdős okmányainak vizsgálata még tart, mert kizárólag akkor engedélyezzük a torna megrendezését, ha üzletileg teljesen megbízhatónak bizonyul" - szögezte le a ligaelnök.