Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) felügyelő bizottságának jelentése miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Pellady Péter, az MLSZ egyik elnökjelöltjének cége, a Pellady Invest AG.

A cég képviseletében Alan Bieri a feljelentő. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint "itt az ideje annak, hogy a nyilvánvaló törvénysértéseket hivatalos eljárás keretében vizsgálja ki az illetékes hatóság."

A Derball Kft., a Pellady Invest AG leányvállalataként Lothar Matthäus szövetségi kapitányi kinevezésekor került kapcsolatba az MLSZ-szel. A feljelentő szerint a szövetség hivatalos honlapjára is feltett felügyelő bizottsági beszámolóban "a Derball Kft.-t - és ezen keresztül a Pellady Invest AG-t - olyan színben tüntették fel, mintha a törvényességet félreértelmezve, tisztességtelenül, adott esetben jogszabályokat sértő módon járt volna el az egyes jogügyletek kapcsán."

A feljelentő álláspontja szerint az MLSZ alapszabálya úgy rendelkezik, hogy a felügyelő bizottság éves ellenőrzési terv alapján dolgozik, a nyilvánosságra hozott beszámoló azonban 2003. december 9-től kezdődő eseményekre is kitér, tehát a jelentés 27 hónapnyi időszakot értékel.

"Az MLSZ gazdálkodásáért a Derball Kft. nem felelős, ellenben az MLSZ elnöksége, elnöke és a felügyelő bizottság igen. A beszámoló állítólag 2006. február 13-án kelt, azonban az internetről letölthető dokumentum számos 2006. február 14-én, 18 órát követő bejegyzésekkel kibővített, illetve számos szövegrész törölt. (A szövegen még 15-én, a délelőtti órákban is módosítottak!)"

A feljelentésben a cég azt kéri az illetékes hatóságtól, hogy bűncselekmény alapos gyanúja miatt rendeljen el nyomozást. "Kijelentjük, hogy sem a Pellady Invest AG, sem a képviseletét ellátó ügyvédi iroda mindaddig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a hatóság a nyomozást be nem fejezte" - zárul a közlemény.