Vágólapra másolva!
Előreláthatólag március végén lesz szövetségi kapitánya a felnőtt válogatottnak - hangzott el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki elnökségi ülésén. Berzi Sándor továbbra is az MLSZ főtitkára marad, ám változik a játékvezetői bizottság összetétele. Puhl Sándort visszahívják az elnöki tisztségből, s a helyét egy másik korábbi FIFA-játékvezető, Vágner László veszi át.

Egervári Sándor, az edzőbizottság elnöke ismertette a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára vonatkozó elvárásokat. Javaslata szerint tapasztalt magyar edzőt kell kinevezni a nemzeti együttes élére, aki a legmagasabb tréneri végzettséggel rendelkezik. Az edzőbizottság szerint kettő plusz kettő évre kell megállapodni a kapitánnyal.

A jelöltekkel Kisteleki István MLSZ-elnök kezdi el az egyeztetéseket, és a március 16-ai következő elnökségi ülésen ismerteti a jelöltek névsorát, akik közül a testület választja ki, hogy kivel kezdődjenek el az érdemi megbeszélések.

Döntés született a válogatott csapatok igazgatóságának felállításáról, ez koordinálná valamennyi korosztályos együttesnél és a felnőtt válogatottnál a szakmai munkát. Vezetője technikai igazgató lesz, akinek személyéről a következő ülésen döntenek.

Berzi Sándor továbbra is az MLSZ főtitkára marad. Az elnökség úgy ítélte meg, hogy az APEH-vizsgálat végéig nem lesz változás ezen a poszton, és ugyanez a helyzet a gazdasági igazgatóval, Krizsó Ibolyával kapcsolatban is. Változik azonban a játékvezetői bizottság összetétele. Puhl Sándort visszahívják az elnöki tisztségből, a helyét pedig egy másik korábbi FIFA-játékvezető, Vágner László veszi át. Az új vezetőnek a március 16-ai tanácskozáson kell ismertetnie elképzeléseit a bizottság átalakításáról.

Módosult az MLSZ képviselete a Magyar Olimpiai Bizottságban: az előző elnök Bozóky Imre helyét Kisteleki István vette át, Dunai Antal helye nem változott, a harmadik képviselő azonban Puhl Sándor helyett Mészöly Kálmán lett.

Határozat született egy munkacsoport felállításáról, amelynek feladata elismert pénzügyi szakemberek bevonásával egy gazdasági tanácsadói csoport létrehozása. A napi likviditási gondok enyhítése céljából az elnökség felhatalmazta Berzi Sándor főtitkárt, hogy vegye fel a kapcsolatot a banki szféra képviselőivel.

Berzi Sándor az MLSZ gazdálkodásáról tartott beszámolójában elmondta, hogy a 2006-os költségvetés a korábbihoz képest szerény lesz, melyben a tervezett kiadások és bevételek egyensúlyban vannak.

A vagyoni értékű jogokkal kapcsolatos viták tisztázása érdekében a magyar szövetség véleményezésre elküldi az UEFA-nak az MLSZ Sport Five-val és Kentaro AG-val kötött szerződéseit.

Ezen kívül elkezdődik az MLSZ szervezeti átalakítása, melyet egy háromtagú ad hoc bizottság készít elő. Ennek a tagjai: Aradvári Andrea a gazdasági, Nagy Róbert a szervezési, Kósik Tamás pedig a jogi változtatásokat felügyeli.