Vágólapra másolva!
Bozsik Péter szövetségi kapitány és Détári Lajos szövetségi edző a Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki elnökségi ülésének első napirendi pontjaként ismertette a válogatottra vonatkozó terveket.

Bozsik a sportág vezető testülete előtt azt mondta, hogy fejében már alakul a bő, 30-35 fős keret, amelyben inkább a tapasztaltabb játékosokra számít majd, noha elismeri a fiataloknak (U21) az előző Európa-bajnoki selejtező során nyújtott nagyszerű teljesítményét.

A szakvezető először május 14-én, Dunavarsányban háromnapos edzőtábor keretében szeretne találkozni a válogatott játékosokkal. A program zárásaként pedig 17-én egy első osztályú együttessel játszana felkészülési mérkőzést.

A két szakember azt kérte az elnökségtől, hogy május 24-re, hazai pályára és lehetőleg világbajnoki résztvevővel kössön le mérkőzést. Május 30-án, Manchesterben az angol válogatottal találkozik a magyar nemzeti együttes.

Ezt követően augusztus 16-án, Grazban Ausztria csapata lesz az ellenfél, ezt megelőzően négy nappal pedig egy skandináviai ország válogatottjával szeretne játszani Bozsik Péter tekintettel arra, hogy szeptember elején Norvégia legjobbjaival szemben kezdi meg az Eb-selejtezőket a magyar válogatott.

A norvégok után - sorrendben - Bosznia-Hercegovina, Törökország és Málta együttese következik a kvalifikációs sorozatban. A tervek szerint november 15-én, hazai pályán komoly riválissal zárná idei programját a válogatott.