Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága hétfőn elutasította a DVSC-AVE Ásványvíz óvását, amit a bajnoki címvédő az újpesti Füzi Ákos szereplése miatt nyújtott be.

A hajdúságiak szerint a középpályás jogosulatlanul lépett pályára azon a bajnokin, melyet a fővárosi lila-fehérek március 26-án 2-1-re megnyertek.

A bizottság az MLSZ versenyszabályzatának ide vonatkozó paragrafusa alapján, versenyügyi tárgyalás mellőzésével hozta meg határozatát.

Az indoklásban az olvasható, hogy a testület Füzi Ákos játékával kapcsolatban (más klub részéről beadott óvás miatt) már folytatott le versenyügyi eljárást. A debreceniek által benyújtott tiltakozás semmilyen olyan új tényt vagy fejleményt nem tartalmazott, amely miatt a versenybizottságnak tárgyalást kellett volna elrendelnie.

A testület továbbra is fenntartja azt a határozatát, mely szerint az Újpest FC Füzi Ákos leigazolása során az MLSZ érvényben lévő szabályzatai szerint járt el, így a debreceniek ellen is játszhatott.