Vágólapra másolva!
Az MTK a hajrában fordított a listavezető Újpest ellen a Megyeri úton a labdarúgó Borsodi Liga 28. fordulójában, így a lila-fehérek elvesztették hazai veretlenségüket. A lefújás után a hazai szurkolók közül többen berohantak a pályára, és megkergették a vendégjátékosokat, valamint megütötték Bede Ferenc játékvezetőt, aki nem szenvedett sérülést. A Győr-Fehérvár mérkőzésen másfajta izgalmak voltak, a kupagyőztes Csertői-csapat ugyanis a 84. percben szerzett góllal harcolta ki a győzelmet. Megvan az első kieső, a Pápa remizett a REAC-cal, és így jövőre a másodosztályban játszhat. A Vasas egyre nehezebb helyzetbe kerül, az angyalföldiek ugyanis nem bírtak a Zalaegerszeggel, így két körrel a zárás előtt négypontos hátrányban vannak a rákospalotaiakkal szemben. Pécsett és Tatabányán hazai győzelem született, előbbi helyszínen a Honvéd, utóbbin a Sopron volt a szenvedő fél.

Borsodi Liga, 28. forduló:
Újpest FC - MTK Budapest 1-2 (1-0)
Szusza Ferenc-stadion, 7600 néző
v.: Bede
Újpest: Vlaszák - Vermes (Kőhalmi 62.), Böjte, Vanczák, Füzi Á. - Tisza (Hullám 70.), Tóth B., Sándor Gy., Tóth N. - Rajczi, Kovács Z. (Cariati 79.)
MTK: Végh - Balogh B., Rodenbücher, Lambulic, Horváth L. - Czvitkovics (Németh K., 46.), Jezdimirovic, Zsidai (Pál 75.), Bori (Urbán 88.) - Kanta J., Hrepka
gól: Rajczi (36.), illetve Kanta J. (89.), Lambulic (92.)
sárga lap: Rajczi (38.), Vanczák (75., 91.), illetve Balogh B. (19.), Horváth L. (68.), Jezdimirovic (74.)
kiállítva: Hullám (88.), Vanczák (91.)

30. perc: Tóth N. 25 m-ről végzett el szabadrúgást ballal, Végh bravúros vetődéssel a kapufára tolta a kapu bal oldalába tartó labdát.

36. perc: látványos újpesti ellentámadás után Rajczi lépett ki ziccerben és 10 m-ről a bal sarokba helyezett (1-0).

88-89. perc: a gólhelyzetben kilépő Németh Krisztiánt Hullám a 16-oson belül fellökte, ezért Bede játékvezető felmutatta neki a piros lapot és 11-est ítélt. A büntetőt Kanta J. a bal alsó sarok felé lőtte, Vlaszák hárított, ám a kipattanót Kanta a kapu közepébe fejelte (1-1).

91-92. perc: Vanczák szabálytalankodott a mezőnyben, ezért megkapta második sárga lapját, így őt is kiállította a játékvezető. A beívelt szabadrúgásra Lambulic érkezett és 7 méterről tisztán fejelt a hálóba (1-2).

Újpesti rohamokkal indult a találkozó, az MTK játékában nem volt elég átütőerő, a kék-fehéreknek szinte minden energiáját a védekezés emésztette fel. A 36. percben a gólkirály-jelölt Rajczi szezonbeli 21. találatával megérdemelten szereztek vezetést a lila-fehérek.

Szünet után Németh Krisztián pályára lépésével lendületbe jött az MTK. Az újpestiek azonban biztosan őrizték egygólos előnyüket, ám a hajrában váratlanul fordult a kocka, s a vendégek előbb egyenlítettek, majd a győzelmet jelentő találatot is megszerezték.

Lefújás után a hazai szurkolók közül többen is berohantak a pályára, ám a biztonságiak időben közbeléptek. Bede Ferenc, a mérkőzés játékvezetője a találkozót követő szurkolói rendbontással kapcsolatban elmondta, hogy az egyik drukker rátámadt.

"Megütött egy szurkoló, de semmilyen sérülést nem szenvedtem. Úgy is felfoghatjuk, hogy szerencsém volt, mert nem szúrtak le. Valaki hátba vágott, de más nem történt. Az eset természetesen szerepel a játékvezetői jelentésben, a többi a fegyelmi bizottság dolga. Abba most bele sem gondolok, hogy mi történik akkor, ha egy súlyos hibát követek el, mert ezen a meccsen komoly tévedésünk nem volt - fogalmazott Bede.

Hamar László, az összecsapás ellenőre ezzel kapcsolatban a távirati irodának azt mondta, ketten futottak oda a bíróhoz, az egyiknek nem sikerült megütnie őt, a másiknak viszont igen. Az Újpest FC a klub honlapján olvasható közlemény szerint véglegesen ki akarja tiltani a stadionjából a renitens drukkereket, akik közül egyesek az MTK játékosait is megkergették.

"Az Újpest FC Kft. minden játékosa és vezetője mélységesen megdöbbent a mérkőzés lefújását követően történtek miatt, és ezúton is elnézést kér mindenkitől, aki ennek a sajnálatos eseménynek a szenvedő alanya volt. (...) Az Újpest FC, mint mindig, kiáll azért a több ezer lelkes szurkolóért, aki él-hal a csapatért, de semmilyen szinten nem tud azonosulni a csőcselékkel, amely nem először hoz szégyent szeretett klubunkra.

Tekintettel arra, hogy ennek a mérkőzésnek mi voltunk a rendezői, így adatvédelmi aggályok sem merülhetnek fel, ezért már fel is vettük a kapcsolatot a IV. kerületi rendőr-kapitánysággal annak érdekében, hogy a botrányt okozók beazonosításra kerüljenek, és tettükért megkapják a méltó büntetésüket" - áll a közleményben.

(MTI)