Vágólapra másolva!
Kedd délelőtt és délután Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány edzést vezényelt a szerdai, Kanada elleni találkozóra készülő válogatott keret tagjainak. Este aztán megnevezte a kezdőcsapatát: Balogh Béla, Vass Ádám, Sándor György és Hrepka Ádám első alkalommal szerepelhet majd a nemzeti tizenegyben.

Kedden 10 órától a tatai edzőtábor pályáján tartott edzést Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány a Kanada ellen készülő magyar válogatott tagjai számára. Hajnal Tamás, Tőzsér Dániel és Gera Zoltán után újabb labdarúgó dőlt ki a sorból, az FC Sopron középpályása, Horváth András, aki ugyan Tatán van, de nem tudott a többiekkel együtt gyakorolni.

A bő órás tréning - amelynek első része nyilvános volt a sajtó képviselői számára - bemelegítő, majd gyors, egyérintős passzjátékkal kezdődött. Az edzés második részében Várhidi Péter védekező jellegű taktikai gyakorlatokat végeztetett a játékosokkal.

"Azokat a helyzeteket modelleztük, amelyekben a labdavesztés után kinyílhat a védelmünk. Elmondhatom, hogy bár csak tíz-tizenöt percig végeztük ezeket, a játékosok nagy odafigyeléssel és pontosan hajtották végre a tolódásos védekezés gyakorlására irányuló feladatokat. Szerdán akár kilencven percen át is tudnunk kell alkalmazni a begyakorolt elemeket" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak a kapitány.

Forrás: MTI

Az ebédet és a rövid pihenőt követően délután újabb átmozgató edzést tartott a szakmai stáb, majd a kapitány kijelölte a Kanada elleni kezdőcsapatot. Balogh Béla, Vass Ádám, Sándor György és Hrepka Ádám első alkalommal szerepel majd a nemzeti tizenegyben, amelynek csapatkapitánya Végh Zoltán, az MTK kapusa lesz.

"Nagyon hasznos volt a háromnapos közös munka. Nagy az elszántság a játékosokban, valamennyien válogatottak akarnak lenni és készen állnak arra, hogy a következő két-három évben bizonyítsák: számolni lehet majd velük, és persze a magyar labdarúgással is. Ahhoz a taktikához, amit szerdán alkalmazni szeretnénk, a négy-három-egy-kettes felállást érzem a legmegfelelőbbnek, és ebből a rendszerből szükség esetén könnyen tudunk váltani más rendszerre" - nyilatkozta Várhidi az MLSZ honlapján.

A magyar kezdőcsapat: Végh Zoltán - Bodnár László, Balogh Béla, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Tóth Balázs, Vass Ádám, Huszti Szabolcs - Sándor György - Hrepka Ádám, Priskin Tamás
A várható kanadai kezdőcsapat: Wagenaar - Nsaliwa, Hutchinson, Hainault, Pozniak - De Guzman, Bernier, Radzinski - Friend, Hume, Nakajima-Farran

Én leszek a kapitány!

Elgyötört futballszurkolóink tökéletesen értették kérdésünket, amelyben azt szerettük volna megtudakolni, ki legyen az új kapitány. A fásultság és a kétségbeesettség megmutatkozott abban, hogy a közel 5000 voksoló 39 százaléka szerint tökmindegy ki az edző, 26 százalék pedig úgy vélte, akár ő is ülhetne a kispadra. A szakmaiság jegyében 22 százalék Lothar Matthäust sírta vissza, 7 százalék megerősítette az MLSZ-t abban, hogy Várhidi Péter jó választás volt, 4 százalék Róth Antalt, 1,2 százalék Egervári Sándort favorizálta. Uwe Rapolder (akinek neve még a Bozsik-éra előtt valóban felmerült) az egyszázaléknyit sem érte el... hiszen a kutya sem ismeri őt.

[origo]