Vágólapra másolva!
Fél évre kölcsönadta Vadócz Krisztiánt az AJ Auxerre a skót labdarúgó-bajnokságban jelenleg tizedik Motherwellnek.

A 21 éves válogatott középpályás 2005-ben szerződött a burgundiai együtteshez a Budapest Honvédtól, de Jacques Santini vezetőedző, illetve utódja, Jean Fernandez nem számított rá csapatában.

A Motherwell edzőjét, Maurice Malpast viszont sikerült meggyőznie képességeiről keddi próbajátékán. "Hiszem, hogy jól jártunk vele, a szombati kupameccsünkön már be is mutatkozhat" - mondta a szakvezető, aki még 2004-ben, az U21-es válogatott csapatkapitányaként jegyezte meg Vadócz nevét, amikor is a magyar együttes Skóciában győzött 2-1-re. "Felhívtam néhány embert, akik szintén azt mondták, hogy nagyszerű játékos" - fedte fel a választás okait Malpas.

Külföldön folytatja pályafutását egy másik Kispestről indult korábbi válogatott középpályás is: Bárányos Zsolt a görög másodosztály hetedik helyén álló Aszterasz csábításának engedve hagyja el Rákospalotát.