Vágólapra másolva!
"Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes bizottsága nagyon elégedett volt a magyar-horvát 2012-es Európa-bajnoki pályázattal, úgy érzem, mi készítettük el a legjobb anyagot" - mondta Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke (MLSZ).

A 2012-es kontinensvetélkedő megrendezésére kandidáló országok csütörtökön nyújtották be azokat a kiegészítéseket, melyeket a tavaly már elkészült anyagokhoz az UEFA kért.

"Jelzésértékű, hogy csak a magyar és horvát szövetséget képviselték az elnökök a mai prezentáción, Ukrajnából adminisztrátorok érkeztek, a lengyelek nem küldtek képviselőt, igaz, ott egyelőre a szövetség sem létezik, míg Olaszország szintén a szövetség néhány munkatársát küldte el Svájcba" - mondta az MLSZ vezetője.

"Nagyon nagy sikert aratott, hogy a dokumentumokat egy fiókos kisszekrénybe tettük, minden téma külön fiókba került. Hivatalosan természetesen senki nem mondhat semmit, de különböző jelek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy nagyon jól állunk. Az áprilisi, cardiffi végrehajtó bizottsági ülésig arra kell nagyon figyelnünk, hogy elkerüljük az olyan ügyeket, melyeknek nincs köze a futballhoz és veszélyeztethetik a pályázatunk sikerét."

Kisteleki hozzátette: az UEFA technikai bizottsága két hétig tanulmányozza a beadott anyagokat, majd egy elemzést készít, melyet elküld a helyszínről döntő végrehajtó bizottsági tagok részére.

Bizakodva nyilatkozott az esélyekről Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke is. "Jobb pályázati anyagot nem lehetett készíteni. A két szövetség között végig példaértékű volt az együttműködés, a kandidálást előkészítő szervezőbizottságok is emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Nyugodtan várhatjuk a döntést, mert ha esetleg nem is kapjuk meg az Eb-t, akkor sem kell vesztesnek éreznünk magunkat, hiszen amit lehetett, azt megtettük. Nyugodt lelkiismerettel és nagyon bizakodva várjuk a helyszín kijelölését."