Vágólapra másolva!
Az európai 18 éven aluli futballistákból álló válogatott többek között Dudás Ádám és Németh Krisztián egy-egy góljának is köszönhetően 4-0-s győzelmet aratott Afrika legjobb fiataljai ellen a Meridian-kupa második mérkőzésén.
  • Forrás: [origo] Várhidi többet várt az afrikaiaiktól
  • Forrás: [origo] Magyarok az Európa-válogatottban

A magyar játékosok közül Németh kezdőként jutott szóhoz és a 40. percben ő nyitotta meg a gólok sorát: egy kapufára vágódó szabadrúgást hét méterről helyezett az üres kapuba. A szünetben aztán lecserélték az MTK tehetséges támadóját.

Dudás Ádám - aki a keddi összecsapáson a kezdő tizenegy tagja volt - a 75. percben csereként állt be és a 83. percben egy kapufát lőtt, majd a ráadás pillanataiban egy jobb oldali kiugratás után 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A Meridian-kupát így kettős győzelemmel az európai válogatott nyerte.

"Ez a két nap remek kiindulási alap volt a futballistáknak, örülök neki, hogy mindketten gólt tudtak szerezni, bár egy kicsit sajnáltam, hogy nem lehettek együtt a pályán, mivel így gyakran kiszorultak a játékból" - nyilatkozta Várhidi Péter szövetségi kapitány. A szakember elmondta: a két mérkőzés alapján nagyot csalódott az afrikai futballban, ugyanakkor hozzátette: egyénileg jól képzett labdarúgók alkotják az együttest, ám az látszott, hogy a taktikát és a csapatszerkezetet illetően még rengeteget kell tanulniuk.