Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint politikai döntés született két hete, a 2012-es Eb házigazdájának cardiffi kijelölésekor, melynek során a magyar-horvát pályázat egyetlen szavazatot sem kapott.

"A pályázati anyagok közül az olaszoké volt a legjobb, de ebben az esetben politikai választásról volt szó. A határozat nem is Walesben jött létre, hanem már a düsseldorfi UEFA-elnökválasztáson. Elődöm és riválisom, Lennart Johansson felelőtlenül minden jelentkezőnek beígérte az Eb-rendezést" - mondta a francia sportdiplomata a La Gazzetta dello Sport című napilapnak.

Platini hozzátette, az olaszok sok hibát követtek el, például nem néztek körül a saját házuk táján, amikor pedig bundaügyek és erőszak jellemzik az ottani futballéletet.

"Cardiffnak az a tanulsága, hogy nem feltétlenül a nagy országok kapják meg az Eb-t. Akárhogy is van, az élet megy tovább" - nyilatkozta az 51 éves Európa-bajnok.

A 2012-es kontinenstornának Lengyelország és Ukrajna ad otthont.