Vágólapra másolva!
Négy nap alatt két idegenbeli Európa-bajnoki-selejtezőn lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott: szombaton a címvédő görög, szerdán pedig a norvég nemzeti együttes ellen. Arra kérdésünkre, hogy hány pontot szerez majd a két meccsen a Várhidi-csapat, olvasóink 57,8%-a szavazott nullával.

Összesen 15470-en nyilvánítottak véleményt a következő felvetésre: Ön szerint hány pontra lesz képes a Várhidi-csapat Görögország és Norvégia vendégeként?

A szurkolók 57,8%-a vélte úgy, hogy nem szerez pontot a magyar válogatott a soron következő két mérkőzésén, 18,8% viszont úgy gondolta, hogy valamelyik meccsen egyet azért el lehet csípni. 7,6% nem tartotta lehetetlennek, hogy a maximális hat pontot kasszírozzák majd Geráék, 5,8% pedig egy győzelemben és egy ikszben gondolkodott.

5,1% választotta az egy siker, egy vereség forgatókönyvet, míg a legkevesebben (4,8%) a két döntetlenből összálló túrára voksoltak.

Ezek tehát az olvasói várakozások, a tények pedig a következők: a magyar és a görög válogatott szombaton 20:30 órától 15-ödször találkozik egymással, az Iraklionban sorra kerülő mérkőzés előtt a hazaiaknak kedvez a mérleg.

A magyarok eddig háromszor nyertek és öt döntetlen mellett hat alkalommal szenvedtek vereséget. Legutóbb 2005-ben, barátságos találkozón "randevúzott" Athénban a két gárda, akkor 2-1-es görög siker született. A magyar válogatott Görögországban még soha nem nyert, legutóbb pedig 1987-ben diadalmaskodott.

Az eddigi magyar-görög mérkőzések:
1938. március 25., Budapest:
Magyarország - Görögország 11-1 - vb-selejtező
magyar gólszerzők: Zsengellér (5), Nemes (3), Titkos (2), Vincze
1976. október 9., Athén:
Görögország - Magyarország 1-1 - vb-selejtező
magyar gólszerző: Kereki
1977. május 28., Budapest:
Magyarország - Görögország 3-0 - vb-selejtező
magyar gólszerzők: Pusztai, Nyilasi, Fazekas
1978. október 29., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 4-1 - Eb-selejtező
magyar gólszerző: Várady
1979. május 2., Budapest:
Magyarország - Görögország 0-0 - Eb-selejtező
1983. május 15., Budapest:
Magyarország - Görögország 2-3 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Nyilasi, Hajszán
1983. december 3., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 2-2 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Kardos, Törőcsik
1986. november 12., Athén:
Görögország - Magyarország 2-1 - Eb-selejtező
magyar gólszerző: Boda
1987. október 14., Budapest:
Magyarország - Görögország 3-0 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Détári, Bognár Gy., Mészáros
1988. november 15., Athén: Görögország-Magyarország 3-0 - barátságos
1989. október 25., Budapest:
Magyarország - Görögország 1-1 - barátságos magyar gólszerző: Szekeres J.
1992. november 11., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 0-0 - vb-selejtező
1993. március 31., Budapest:
Magyarország - Görögország 0-1 - vb-selejtező
2005. november 16., Athén:
Görögország - Magyarország 2-1 - barátságos
magyar gólszerző: Kenesei