Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy Huszti Szabolcs december 31-ig nem léphet pályára a válogatottban. Az indoklás szerint a játékos nagyon nehéz helyzetbe hozta társait azzal, hogy a június 2-ai, Görögország elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtező előtt elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát, mert nem volt biztos a helye a kezdőcsapatban.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kialakult helyzetért nemcsak a játékost terheli a felelősség.


"Várhidi Péter szövetségi kapitánytól az elnökség több határozottságot kért, ezenkívül felszólítottuk, hogy jobban figyeljen oda a viszonyára a sajtóval" - mondta Kisteleki. "Ezzel a döntéssel természetesen magunkat is nehéz helyzetbe hoztuk, mert Husztira szüksége van a magyar futballnak, ezért bízom benne, hogy büntetése letöltése után visszatér a válogatottba. Ugyanakkor megengedhetetlen, hogy valaki elhagyja a társait, ilyesmi soha többé nem fordulhat elő! Ha szemet hunytunk volna a történtek felett, akkor a jövőben elvileg mindenki hazamehet, aki nem kerül be a kezdőtizenegybe, ezt pedig nem hagyhatjuk. A válogatottal a következő, június 21-ei ülésünkön foglalkozunk, itt értékeljük a csapat szereplését, ezenkívül kidolgozunk egy olyan követelményrendszert, amely tökéletes morális alapot jelent a jövőben. Az eredményekre nem tudunk garanciát vállalni, arra azonban igen, hogy a nemzeti együttes tagjai minden helyzetben válogatotthoz méltó módon viselkednek."

A sportvezető nem kívánta értékelni a válogatott teljesítményét, azt azonban megjegyezte, hogy a csapat letért az előzetesen meghirdetett útról, amely a teljes fiatalítás volt. "Bekövetkezett egy kis kanyar, de vissza fogunk térni a jó útra" - jegyezte meg a szövetség első embere.

A tanácskozás másik kiemelt napirendi pontja az MLSZ gazdálkodásával kapcsolatban folytatott APEH-vizsgálat volt. Az adóhivatal a 2001-2004 közötti időszakban, illetve 2005-ben összesen - a késedelmi kamatokkal és egyéb költségekkel együtt - 100 millió forintos hiányt állapított meg.

Kisteleki elmondta, hogy a szövetség gazdálkodásáért az alapszabály értelmében egyedül a főtitkár felel. A vizsgált időszakban Berzi Sándor töltötte be ezt a tisztséget, aki jelenleg nemzetközi igazgatóként dolgozik az MLSZ-ben. Az elnökség úgy határozott, hogy meg kell tenni a lépéseket Berzi munkaviszonyának megszüntetése érdekében.

Kisteleki hozzátette: a sikertelen 2012-es Európa-bajnoki pályázat után valamennyi magyar tisztségviselőt visszahívják a nemzetközi (FIFA) és európai szövetség (UEFA) bizottságaiból, helyükre új tagokat jelölnek. Ez azt jelenti, hogy többek között Mezey György, Puhl Sándor, Berzi Sándor és Huszár István helyett a jövőben mások képviselik a magyar labdarúgást a nemzetközi testületekben.