Vágólapra másolva!
A kupagyőztes és listavezető Budapest Honvéd hazai pályán egygólos hátrányból fordított a címvédő Debrecen ellen a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójának rangadóján.

Soproni Liga, 7. forduló:
Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 3-1 (0-0)
Bozsik-stadion, 3000 néző
v.: Arany
Budapest Honvéd: Tóth I. - Schindler, Benjamin, Smiljanic, Tóth B. - Berdó (Vincze Z., 74.), Genito, Bárányos, Ivancsics (Magasföldi, 61.) - Tóth M. (Hercegfalvi, 61.), Abraham.
DVSC-TEVA: Balogh - Kiss Z., Mészáros, Komlósi, Leandro (Demjén, 52., Dombi, 87.) - Sidibe, Vukmir, Sándor, Dzsudzsák - Kerekes (Stojkov, 69.), Kouemaha.
gól: Hercegfalvi (63.), Tóth B. (65.), Bárányos (72., 11-esből), illetve Leandro (48.)
sárga lap: Genito (29.), Hercegfalvi (81.), illetve Dzsudzsák (31.), Komlósi (84.)
piros lap: Bárányos (84.)

Kifejezetten élvezetes csatát vívott egymással a két csapat, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Az elsőhöz hasonlóan a második félidő elején is az "öltözőben maradt" a Honvéd, csakhogy ezúttal ezt ki is használta a Debrecen, amely ekkor egyértelműen uralta a játékot.

Supka Attila kettős cserével próbálta frissíteni a csütörtöki UEFA-kupa-selejtező után fáradni látszó csapatát, húzása tökéletesnek bizonyult, ugyanis két perccel beállása után Hercegfalvi egyenlített.


Balogh János és Hercegfalvi Zoltán értékel a lefújás után

Ez annyira megzavarta a vendégeket, hogy újabb két perc elteltével már a Honvédnál volt az előny, megint változatossá vált a mérkőzés: a Debrecen próbálta beszorítani ellenfelét, míg a kispestiek Abraham gyorsaságát kihasználva kontráztak. Végül utóbbi vezetett eredményre, ezzel a kupagyőztes és a címvédő csatáját előbbi nyerte.

Forrás: MTI

Vukmirra (fehérben) két honvédos, Berdó és Tóth Mihály figyel

A hajrában tömegjelenet rontotta le a lüktető és élvezetes mérkőzés összképét, ugyanis a hazaiak részéről Bárányos, míg a vendégektől Komlósi párharcának előbb összeszólalkozás, majd lökdösődés, végül a hazai játékmester kiállítása lett a vége. A piros lap után sem csillapodtak a kedélyek, hosszú percekig állt a játék.

***

NB II:
Nyugati csoport:
Mosonmagyaróvári TE - Lombard Pápa Termál FC 0-3 (0-2)
Barcs - Kaposvölgye 2-1 (1-0)

Az élcsoport: 1. Haladás 12 pont, 2. Pápa 10, 3. Felcsút 9 (10-3), 4. Ajka 9 (9-5)

Keleti csoport:
Mezőkövesd - Tuzsér 0-2 (0-1)
Bőcs - Tököl 5-2 (3-1)
Makói FC - Jászberényi SE 3-0 (2-0)

Az élcsoport: 1. Bőcs 10 pont (10-2), 2. Orosháza 10 (8-3), 3.
Szolnok 9, 4. Makó 8(9-3), 5. Ferencváros 8 (8-4)