Vágólapra másolva!

DVTK-Nyíregyháza - csak saját felelősségre

Fokozott ellenőrzést rendelt el Miskolcon a rendőrség a szombati DVTK-Nyíregyháza bajnoki labdarúgó-mérkőzés idejére, ugyanakkor felhívja a szurkolók figyelmét, hogy mivel a stadionon belül rendőri erők nem lesznek, ezen kockázati tényező mérlegelésével mindenki csak a saját felelősségére látogasson ki az eseményre - tájékoztatta az MTI-t a miskolci rendőrkapitányság pénteken.

A közlemény szerint a miskolci stadion környékén útlezárásokra lehet számítani, a szurkolók az Andrássy út felől közelíthetik meg a sportlétesítményt, a vendégszurkolók pedig teljesen elkülönítve léphetnek majd be és ki a sportlétesítményből.

A miskolci rendőrkapitányság ebben az esetben is - mint minden nem kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzés előtt - megkereste a DVTK vezetését, felajánlva a térítés ellenében nyújtandó rendőri biztosítást, de a klub vezetése nem kérte a stadionon belüli biztosítást. Az épületben egyébként kamerarendszer működik, amely a lelátókon és a bejáratoknál is rögzíti a látottakat.

A szabályok szerint a rendőrség szerződés hiányában a stadionon belül nem láthat el biztosítási feladatokat, ezáltal nem tud a belső biztonságért felelősséget vállalni, minden felelősség a rendező szervet terheli.

A miskolci rendőrkapitányságról és a megye több kapitányságáról érkező rendőrök a stadion körzetében fokozott ellenőrzést - külső biztosítást - látnak el, amennyiben a mérkőzés ideje alatt tömeges rendbontásra kerülne sor, a rendező kérésére a rendőrség minden törvényes eszközzel és rendelkezésre álló erővel fel fog lépni a közrend és a közbiztonság helyreállítása, illetve a szurkolók védelme érdekében.

A dokumentumban arról is tájékoztatást adnak, hogy több mint három éve volt utoljára, hogy a DVTK csapata bajnoki mérkőzésen fogadta a rivális Nyíregyházát. Akkor személyi sérüléssel járó rendbontás is történt a mérkőzés után.