Vágólapra másolva!
Kedden tíz találkozót rendeztek az angol labdarúgó másodosztályú Championshipben, megannyi magyar érdekeltséggel: Halmosi Péter győztes gólt szerzett, Fülöp Márton és Király Gábor pontot érően védett, míg Priskin Tamás csapata vezeti a bajnokságot.

A Plymouth-Crystal Palace találkozón - a legmagyarabb angol csapatban, tehát a vendéglátóknál - ezúttal Halmosi Péter és Tímár Krisztián volt kezdő, Buzsáky Ákos a 72. percben állt be csereként. A meccs hőse a korábbi debreceni szélső, Halmosi volt, aki az 50. percben - a soccernet.com szerint - a 16-osról, lapos lövéssel vette be Julian Speroni kapuját. Ez volt egyébként az Argyle első idei hazai sikere, rögtön fel is jött a gárda a kilencedik helyre, s a dobogótól is csak három pont választja el.

A Barnsley 3-0-ra legyőzte a Bristol Cityt, s a negyedik helyre feljött hazai csapatban nem szerepelt Ferenczi István, a magyar csatár ugyanis a Cardiff elleni szombati meccsen (1-1) bokasérülést szenvedett, emiatt várhatóan három hetet kell kihagynia. A vesztes együttesben Vaskó Tamás a 73. percben - két gyors Barnsley-gólt követően - állt be.

A Burnley 9 perc után már 2-0-ra vezetett az Ipswich ellen, Király Gáborék mégsem örülhettek három pontnak, a vendégek ugyanis - a 11. és a 60. percben szerzett találattal - kiegyenlítettek. A magyar kapus végig a pályán volt.

Nem kapott viszont gólt Fülöp Márton, ám a Leicester - amely igen rosszul áll, mindössze 21. a 24 csapatos bajnokságban - így is csak döntetlent könyvelhetett el a Wolverhampton ellen, a hazai csatárok (a kezdő Matt Fryatt és Andrew Keogh, valamint a csereként beállt Carl Cort és Dudley Campbell) ugyanis nem tudtak begyömöszölni egy gólt sem. Bár Rósa Dénes szórja a gólokat a tartalékcsapatban (két találkozón ötször volt eredményes), edzője mégsem tette be most sem a Wolvesba, sőt még a kispadra sem fért oda.

A Watford továbbra is jó úton van a Premiership felé (vissza)vezető úton, hiszen hazai pályán 2-1-re legyőzte az amúgy harmatgyenge s mindössze utolsó előtti Sheffield Wednesdayt, előnye két pont a Charltonnal szemben. Ami rossz hír a magyar légiósokért szorítóknak, hogy Priskin Tamás ezúttal is kispados volt, és nem is rúghatott labdába.

Jól állnak még Gera Zoltánék is, a WBA vasárnap 5-1-re kiütötte a sereghajtó QPR-t, üröm az örömben, hogy az egykori Fradi-kedvenc nem szerzett gólt, minthogy csak a 67. percben - a 66.-ban gólt szerzett Jonathan Greening cseréjeként, 5-1-es állásnál - szállhatott be. Nos, szerda este akár a második helyre is feljöhet a West Brom, ellenfele a 10. helyezett Stoke City lesz.

A szintén szerda este meccselő Balogh Béla csapatára, a Colchester Unitedre nagyon ráférne a három pont, a mindössze 20. gárda a fentebb említett, tökutolsó Rangerst fogadja.