Vágólapra másolva!
A Málta elleni Európa-bajnoki-selejtező előtt Halmosi Péter nyilatkozott az [origo] kamerái előtt, az utóbbi hetekben kiváló formát mutató szélső óvatosan fogalmazott a szombati meccsel kapcsolatban, és nagyon szeretne ott lenni a pályán, mert kevesli a játéklehetőséget a nemzeti tizenegyben.

A mindig jókedvű játékos, aki a bal oldalon minden poszton bevethető, elmondása szerint mióta Angliában futballozik, azóta egy jó átlagot hoz, ráadásul az utóbbi hetekben igencsak jó formába lendült, két győztes mérkőzésen is betalált, és a társakat is gólpasszokkal szolgálta ki.

"Sokkal több játéklehetőségre vágyom, és stabil játékos szeretnék lenni a válogatottban" - mondta Halmosi, utalva arra, hogy nem biztos, hogy az utóbbi hetek szárnyalása elég ahhoz, hogy Málta ellen kezdőként számítson rá Várhidi Péter szövetségi kapitány.

"Megállom külföldön a helyemet, amit bizonyít, hogy rendszeresen kezdő vagyok, és végigjátszom a meccseket, aminek elégnek kéne lennie ahhoz, a válogatottban is kezdő tudjak lenni. Úgy tűnik azonban, nem elég, de csinálom a dolgomat, aztán meglátjuk, hogy az élet mit hoz."

A Debrecenből Angliába igazoló Halmosi nem hiszi, hogy az edzésmunkája lenne az ok, amiért nem tud állandó tagja lenni a válogatottnak, arról van szó, hogy a posztján több jó játékos is van, akik még előtte vannak. Máltával kapcsolatban óvatosan fogalmazott, hiszen senkit sem lehet leírni. "Úgy kell készülni, mintha az olaszok ellen játszanánk, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle."