Vágólapra másolva!
Várhidi Péter szövetségi kapitány az utolsó kísérletezésre szánt meccsnek tartja a szeptemberben rajtoló vb-selejtezők előtt a jövő szerdai, szlovénok elleni barátságos találkozót a magyar labdarúgó-válogatott számára.

A Zalaegerszegen 18 órakor kezdődő összecsapásra kihirdetett 20 fős kerettel kapcsolatban a szakvezető megjegyezte, Lőw Zsoltnak, a Hoffenheim csapatkapitányának szerepeltetésétől azért tekint el, mert együttese a jövő pénteken a feljutás szempontjából rendkívül fontos bajnoki előtt áll, míg Gera Zoltán maga kérte, hogy kislánya születése miatt ne játsszon.

"A tavalyi év jó alapot jelent, de vannak még hibapontok, éppen ezért az idei első két meccs még a kísérletezésről szól. Ennek jegyében három új futballista kapott helyet a keretben. Tímár Krisztián hetek óta nagyon jól futballozik a Plymouthban, Orosz Péternek szintén meg kívánom adni a bizonyítási lehetőséget, akárcsak Ferenczi Istvánnak. Utóbbi két játékosnál az is szerepet játszik, hogy centerposzton különösen fontos a meccsrutin" - mondta Várhidi a sajtóbeszélgetés alkalmával.

A várható taktikáról annyit mondott a szakember, hogy a válogatottjától megszokott támadó szellemű futballt szeretné játszatni a szlovénok ellen, ugyanakkor hozzátette, a februárban szlovákok ellen látott, védekezőbb felfogás sem volt véletlen, ugyanis már a svédek elleni vb-selejtezőre előretekintve kíváncsi volt a gárdára ilyen felállásban.

"Ez már nem az a fiatal válogatott, amely elindult 2006 végén, hanem a jövő csapata, amely jelenleg is a lehető legjobb magyar válogatott. Jómagam Baróti Lajos elveiben hiszek. Az azonos csapat a legfontosabb, nem az, ki van a legjobb formában. Utóbbiról az elmúlt húsz évben bebizonyosodott, hogy milyen eredményeket lehet vele elérni" - fejtette ki azon álláspontját Várhidi, hogy 7-8 játékosának stabil helye van kezdőcsapatában, illetve a kerethirdetésnél 15 futballistán "gondolkoznia sem kell".

A biztos csapattagok között említette Fülöpöt, Szélesit, Juhászt, Vanczákot, Vasst, Gerát, Hajnalt, Priskint, Husztit, Halmosit és Dzsudzsákot. "Mivel a mi csapatunkban nincs igazi sztárjátékos, ezért a csapatszellemre helyeztük a hangsúlyt, én ebben hiszek. Ez a csapat valóban egységet alkot, s éppen ez viheti még előbbre a magyar válogatottat. Úgy gondolom, hogy 30 meccs kell a megfelelő nemzetközi tapasztalatokhoz, mi most 15-nél járunk, és a vb-selejtezőkig további négy meccsünk lesz. Mindig is azt mondtam, hogy ennek a gárdának a 2012-es Eb lehet az igazi kiugrási pont" - tekintett a távolabbi jövőbe a kapitány.

A szlovénok elleni találkozóra a válogatott keret tagjai vasárnap este találkoznak, majd szerda délutánig Hévízen edzőtáboroznak. Hétfőn 17.30-tól nyilvános edzése lesz a csapatnak, kedden Várhidi Andráshidán tart tréninget, amelyen hét gyermek is részt vehet majd. A találkozóra telt házat vár a szövetség, ami 9-10 ezer szurkolót jelentene, eddig 2000 jegy kelt el, s a szlovénok 650 belépőt igényeltek. A mérkőzés szünetében köszöntik Zalaegerszeg négy korábbi válogatott futballistáját.