Vágólapra másolva!

U19: kiengedtünk, megijedtünk

Nem sikerült a jó kezdés a hazai pályán játszó U19-es válogatottnak az Európa-bajnokságának utolsó selejtezőkörében. A mieink az 52. percben még két góllal vezettek Litvánia ellen Székesfehérváron, ezt követően azonban Sisa Tibor szövetségi edző értékelése szerint előbb elhitték, hogy már megvan a győzelem, a litvánok szépítése után pedig megijedtek, és félelmeik be is igazolódtak. Szerdán  Ciprus következik, majd végül szombaton Portugália, két győzelemmel pedig még tovább lehet jutni. De, ahogy Sisa Tibor fogalmazott, "most már nincs mese!"